nehogy azt higyjétek, hogy nem kapjuk naponta a kávéfőzőket még most is. Csak ezek már kicsit másfajták, bonyibb szerkezetűek. De isteni kávét csinálnak. Itt van például a tegnapi. Egy iskolai gyöngyfűző workshop - indigenous gyerekeknek adják át önnön kultúrájukat szakkör formájában.
Az indigenous-ök nagyon befogadóak (kérdezted, Milka, hogy lehet véletlen eljutni egy szertartásra: hát úgy, hogy ha tudsz róla (és megkérdezed, hogy csatlakozhatsz-e), nem mondják hogy nem, beengednek. Számukra ez nagyon fontos. Nemcsak a világképük miatt - ami persze lehet egy idealisztikus irányelv amitől a hétköznapokban a fehérek felé simán meg-megnyilvánulhat kirekesztés és rasszizmus*; hanem amiatt is, mert elemi érdekük, hogy terjesszék a kultúrájukat, jelezzék, hogy vannak -- a kívülállók számára is.
Szóval elmentünk gyöngyöt fűzni. A gyöngyfűzés az egyik hagyományos, alapvető díszítő technikájuk. Az európaik hozták be az üveggyöngyöt, amiért ők pl. csontszerszámokat (késeket) adtak cserébe.
Hát kipróbáltuk, hogyan csinálják. Például úgy, hogy megint a füstben mosakodós szertartásukkal kezdik az együttlétet, aztán körbeülnek egy asztalnál, megmutatják a technikát, és gyakorlatilag néma csöndben fűznek. 13-17 éves fiatalok. Úgy sejtem, nem egészen saját érdeklődésük, inkább a szülők küldhették oda őket, de lehet, hogy tévedek.
 |
| Ezen a szőnyegen középen a teknős, aki teremtés történetük szerint hátán hordja földet, körötte szakrális jelképel. Ilyesmi körül ültünk tegnap. |
Az ősi technika tanulása azonban egy 2010-es jelkép kitűző formájú elkészítését jelenti. Vörös ruhát készítünk, a Missing and Murdered Indigenous Women and Girls közelgő emléknapjára. Igen, ahogy narancsárga póló napja van, úgy Red Dress Day is. Ezen a napon a szándékosan indigenous nők, lányok és two-spiritsekkel szemben elkövetett gyilkosságok (és köddé válások) áldozataira emlékeznek.
És itt - Isten bocsássa meg - van egy bök. Láthatóan a kormány is nagyban támogatja e jelenség feltárását - nagyon törekednek itt sokan helyrehozni a helyrehozhatatlant. De. Azért szívesen olvasnék egy nem indigenous-ök által írt tanulmányt is arról, hogy más országok kisebbségeihez képest milyen az itteni indigenous eltűnt nők aránya. Mert itt kimutatások vannak arról, hogy mennyivel nagyobb az esélye, hogy ha egy nő eltűnik vagy megölik, hogy indigenous az illető. És az adatok szerint tényleg nagyobb. Mégis riaszt, hogy szisztematikusan beszélnek népük elleni, a mai napig tartó népirtásról.
Szóval készítettünk egy ilyen gyöngykitűzőt. Illetve még nincs kész. De kipróbálhattam egy hagyományos kézműves technikát, ami inherensen kapcsolódik egy új hagyományba. Egy olyanba, ami egy nagy, és egyre növekvő közösségnek fontos. Ezzel szemben a magyar népi mesterségek zárványként őrződnek, a hagyományos motívumok őrzése mindenek feletti - egy szűk réteg számára, akik sokszor csupán ezen elhivatottságukban, érdkelődésükben közösek. Itt azonban van egy kultúra, ami lehet, hogy lélegeztetőgépen van jelenleg, de láthatólag le fog jönni róla. Mert mindent megtesznek belülről és kicsit kívülről is, hogy életben maradjon. Az más kérdés, hogy hogyna lehet, lehet-e társadalmilag kezelni ezt a jelenséget.
* imádom, amikor indigenous regényben olvasok megjegyzést a fehérek bőrszínére. Most hirtelen ezt a mondatot találom, ahol egy gyerek ír az utált fehér tanáráról, akit eleve tehénnek neveznek az osztálytársaival: "Her white chalk looks like a lipstick inside her chalk holder. It has more colour than her skin."
Megjegyzések
Megjegyzés küldése