Ugrás a fő tartalomra

NEMECSEK- csupa nagybetűvel

Az, hogy egy sima nyilvános bemutatkozáskor hozzáteszed, hogy she/her vagy éppen hogy she/they itt teljesen normális. Én azonban még nem tudtam soha megtoldani a nevemet a nemi rangommal, címemmel. Nem tudom kimondani, mert zavarba hoz. 

Egyrészt úgy, ahogyan anno a hátam mögé néztem, hogy kivel beszélnek, amikor először tanárnőnek vagy anyukának neveztek. Éppen így elég szűkösnek érzem (és magamra egyáltalán nem passzolónak) a nő címkét. Egyszerűen mert nem tudom mi az. (Ahogy egyszer Zs. mondta, hogy egy szülőin körülnézve látod a csupa retikülös anyukát, és te elhűlve konstatálod, hogy te bizony soha de soha nem leszel nő.) Mondjuk azon kiakadnék asszem, ha valaki azt mondaná rám, hogy ez a fiú tiszta hülye mert ilyeneken gondolkodik. De ez az én kis nyomorom.

Viszont az is zavarba hoz, csak egészen másképp, hogy más úgy mutatkozik be, hogy she/her vagy he/him. Olyan férfiak és nők, akiknek látszólag nem tisztázandó a kérdés. A világ legtermészetesebb módján illesztik magukhoz a bemutatkozáskor a megfelelő névmást. Pedig az ő szempontjukból ez teljesen irreleváns lehetne, hiszen ezzel az erővel azt is mondhatnák, hogy "B.Á., ötujjú" vagy még inkább "B.Á., zsidó-keresztény kultúrkörben szocioalizálódott". (Márminthogy XY, nem B.Á. Csak ízlelgetésből írtam így. Ha ezután valamelyik verziót használnád bemutatkozáskor, kérlek a saját neveddel tedd.) 

Szóval zavarba hoz, mert olyan mérhetetlen tiszteletet érzek benne a másik iránt, amitől engem a szégyen kerülget, mert ez a szemlélet egyelőre nem a sajátom. Valami ilyet jelent az én olvasatomban: fel- és elismerem, hogy sokaknek nehéz, hogy más nemmel illetik mint amilyennek látszik vagy érzi magát, ezért olyan térben akarok létezni, ahol ezt kimondjuk, hogy mindannyian önmagunkként lehessünk jelen. Ez nem egy gesztus, kegygyakorlás, ez a közös platform használata és konstruálása. A mi is ti megszűntetése. A bújkálásé. Sőt, a nyelvünk, amit használunk, és ami többnyire a gondolkodásunkat is irányítja, elégtelenségének deklarálása. A közös otthonosságunké. Hatalmas szemléleti különbség.

Na. És akkor témánál vagyunk. Már régen írtam az őslakos kérdésről (pedig...). Szóval az őslakosok Two-Spiriteknek nevezik a nem bináris nemi identitásúakat. Tehát nem hiányként, hanem éppenhogy többletként tekintik a mindenféle hovatartozást. Kiemelt helyük volt (van) a társadalmukban, a Kétlelkűek egymás tanítómesterei voltak, a tudást, amit birtokoltak így adták generációról generációra. Őslakos szempontból tehát az LMBTQS2+ kérdés nem kérdés, illetve attól az, mert a nyugati kultúra kérdésessé teszi. Az LMBTQ jogokért való küzdelembe való beleállásuk a saját világrendjük helyreállításáért való küzdelem. Ez magyarázza azt is, hogy egy sima indigenous bolt miért árul szivárvány termékeket is. És ez magyarázza azt is, hogy a nyugati kultúrában feminizmusnak keretezett mozgalom, indigeous szempontból a nők jogainak VISSZAnyeréséért, nem ki vagy megküzdéséért. Hiszen a matriarchális (matrilineal) társadalom szétzúzása az őslakos kultúra szisztematikus szétzilálásával együtt járt. Tehát a világrendjük rehabilitásáért való küzdelem integráns része az LMBTQ és a nők jogainak visszaállítása. 


Hiszen az LMBTQ és az egyenrangúság alap, ami elveszett. Ez a társadalom most ott tart, hogy az aktivisták azon az új törvénytervezeten vannak felháborodva, hogy az iskolákban 16 éves kor alatt kötelezővé tesZik a szülői beleegyezést, ha a gyerek más nemű névmással vagy névvel akarja szólíttatni magát. Mondjuk ebből a perspektívából Szappho befóliázása okozhat némi fejtörést, és sarkalhatja az egy évre Magyarországra költözőt egy hasonló blogbejegyzés megírására. 

.....

Egyébként 22-én itt 14.00-kor, ott 22.00-kor tartok egy előadást, amit zoomon is lehet nézni (meglátjuk, milyen minőségben) az LMBTQ és vallási közösségek kérdéséről.


regisztrálni kell sajnos: https://us06web.zoom.us/webinar/register/WN_Gwv5pG9hTYWM9gb1SFDFVQ


Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

...nem csalok

Az úgy volt, hogy amikor leszálltunk félkómában augusztusban a repülőről, akkor Alex, aki várt bennünket, hogy ideiglenes telephelyünkre szállítson, úgy érezte, hogy itt az idő friss ismeretségünk hajnalán, hogy megossza velünk a nagy újságot: van ám Edmontoban olyan környék, aminek csodájára járnak az emberek Halloweenkor, úgy kirittyentik a lakók a házuk táját. Mondanom sem kell, ott és akkor hogy feldobott a hír... Aztán úgy egy hónappal ezelőtt bőszen tekerek hazafelé, amikor az első csontvázkéz kinyúl felém a földből. Éppen anyuékkal voltam messengerben, rögtön élő közvetítést is kaptak az előkertben látható további kalickába zárt madárcsontvázakról, sírkövekről és giga méretű pókhálókról. A hullák gyors szaporodását kezdtük megszokni. Mondjuk azért a fehér ruhás szellemnéni, aki a kertben üldögélt csipkés kis ruhácskájában okozott némi fenforgást. A kezében lévő fehér bodros csészikéjét egy óvatlan pillanatban ugyanis a szájához emelte. Az első sikollyal kísért riadalmunk és a gy...
2 megjegyzés
További információk

Ma is és ma is és

ma is kapom. Asszem sikerült valami kávéfőzőgép gyártósor mellé keverednem. Mert ugye azt hittem, hogy akkor így július utolsó haramda táján már csak megírom könnyes szemmel, hogy igen, augusztus 11-én én a lányokkal végleg, Balázs 12-én két hétre haza. Hogy hahó, Zsófi; hahó, Gergő, lebegtettük,  mellébeszéltünk amíg lehetett, de most már tuti, újra kell a kecónk. Bocs.    És persze, megírhatom, és könnyezhetek is akár örömömben akár bánatomban, és búcsúzkodhatnék és öltöztethetném díszbe a szívem,  de akkor a kávéfőzők - mint valami idióta rajzfilmben - mind a földön landolnának.  Mert ugye még igen, végigviszem a csoportom, és elmegyek helyettesíteni is néhány órát. És jaj, még legalább kétszer három óra kell hetente hogy a cikket megírjuk Jannel. De az ékszerkészítő nőhöz is be kéne ugrani egy fél napra, és az öregúrral is tervben van még egy evezés. Igen, az antiabelizmus workshopra is elmegyek és utána beülünk valahova Juleennel. Szabadtéri kürtőskalácssü...
Megjegyzés küldése
További információk

A Narancssárga Póló Napja

Pénteken minden gyerek narancssárga pólóban megy suliba, hétfőn munkaszüneti nap lesz, juhéj! Illetve hát... Otthon március 15-én vagy október 23-án erősen kell dolgoznom magamon, hogy ünnepnek tekintsem ezeket a napokat, vagy hogy ott és akkor bármiféle érzelem tapadjon hozzájuk. (Kivéve, hogy március 15-én van P. szülinapja:) Nyilván a mögöttem húzódó sok évtized, a megélt rendszerek folytonos interpretációs kérődzése sem könnyíti meg a dolgom. Meg hát a kis önző, de el nem ítélhető hurrá, ma nincs munka öröme sem segíti a kapcsolódást. Most itt, ebben a kontextusban szabad vagyok ezektől a terhektől. Lehet, hogy ezért, nem tudom. De a narancsárga póló napjának gondolatától simán elsírtam magam már vagy háromszor. Kanadában 1831 és 1996 (!) között több mint 150 ezer őslakos gyereket szakítottak el a szüleiktől és vittek egyházak által vezetett iskolákba asszimilácós céllal.  Every child matters Ezek közül a gyerekek közül a legfiatalabbak ma harmincas éveik végein is járhatnak. ...
7 megjegyzés
További információk