Gregor Bernadett Karády Katalin dalokat énekel Edmontonban a Magyarok Házában! Ott a helyünk. B-nek hivatalból mindenképpen. Szedelődzködik, hogy indulnia kell, végül hirtelen felindulásból mind a négyen a kocsiban találjuk magunkat. Végülis, itt Kanadában minden érdekes.
A klasszik művelődési háznak megfelelő épületben gyülekeznek a népek, nagy részük 80 körüli, az alkalomra kiglancolt, jó bőrben levő népség. Akiről véletlenül mégis megállapítom, hogy bizony, így hatvan körül feltűnően elhagyta magát, utólag kiderül, hogy 85 éves. Egyetlen oxigéncsöves nénike van, akinek a gépe az előadás egy pontján pittyegni kezd, de végül nem ő, hanem L. lesz rosszul, mert azt hiszi, hogy épp most hal meg a néni.
Gregor Bernadett arcjátékát vélhetőleg (nem) csupán a botox fékezi: úgy látszik egész teste, beszédhangja is befeszülhetett a sok kezeléstől. Vásári a szókincse és a bársonyruhája, jobbján valami lagzimulatságról szalajtottnak tűnő szintis csávó. Az összkép egészen elbűvöl. Katartikus művházhangulat, minden esetlenségével imádom.
 |
| A fények profik: az itteni baráti házaspárból a srác teljesen rá van kattanra a műkedvelő világítástechnikára, más városokba is jár magyar rendezvényekre világítani |
Egyébként az énekesnőn nem lötyög a színpad, hangja betölti teret. Ráadásul váratlanul betoppan Hajmási Péter is. Mit betoppan, berobban. Harminc ember a teremben énekli, tapsolja. Meg hogy János legyen. No nem táncrapördülősen, sokkal inkább szégyenlősen. És ekkor eszembe jut, hogy ki van festve a szemem, nem sírhatok, pedig nagyon kell. Mert nézem ezeket az embereket, ahogyan az Emke és a János hegy a szemük előtt, ahogyan ezek a végtelenül együgyű slágerek életre kelnek bennük és segítenek letapogatni az emlékképeket Magyarországról, Budapestről. Mint ahogy a világtalan ember keze járja a tárgyak kontúrját: Hajmási Péter az az érzékszerv most, ami a lehető legélesebben tudja láttatni innen az otthon részleteit.
A műsor utáni beszélgetések szintén megrázóak, de máshogy. Ebben a közegben gyerekeink aranyat érnek a velünk idős szülők szemében: igazi, magyarországi barát lehetősége sejlik fel bennük az ő gyerekeik számára. Hm. Furcsa élmény itt magyarok közé kerülni. Mert hirtelen a szemükben mind Hajmási Péterek leszünk, velünk tapogatnák le az ottot. Talán az öregúr szemében is, aki bár hatvan éve itt él, unokái már nem is beszélnek magyarul, mégis boldogan keresi a mi társaságunkat.
Hohóóóó! Örülök, hogy voltatok - majd mesélek, nekem New Jersey-ben, ahol tanítottam, és nagy magyar kolónia van, annyi hasonló élményem volt anno. Éljen János :)
VálaszTörlésEz szívszorító.
VálaszTörlés