Ugrás a fő tartalomra

Hajmási Péter

Gregor Bernadett Karády Katalin dalokat énekel Edmontonban a Magyarok Házában! Ott a helyünk. B-nek hivatalból mindenképpen. Szedelődzködik, hogy indulnia kell, végül hirtelen felindulásból mind a négyen a kocsiban találjuk magunkat. Végülis, itt Kanadában minden érdekes.

A klasszik művelődési háznak megfelelő épületben gyülekeznek a népek, nagy részük 80 körüli, az alkalomra kiglancolt, jó bőrben levő népség. Akiről véletlenül mégis megállapítom, hogy bizony, így hatvan körül feltűnően elhagyta magát, utólag kiderül, hogy 85 éves. Egyetlen oxigéncsöves nénike van, akinek a gépe az előadás egy pontján pittyegni kezd, de végül nem ő, hanem L. lesz rosszul, mert azt hiszi, hogy épp most hal meg a néni.

Gregor Bernadett arcjátékát vélhetőleg (nem) csupán a botox fékezi: úgy látszik egész teste, beszédhangja is befeszülhetett a sok kezeléstől. Vásári a szókincse és a bársonyruhája,  jobbján valami lagzimulatságról szalajtottnak tűnő szintis csávó. Az összkép egészen elbűvöl. Katartikus művházhangulat, minden esetlenségével imádom.

A fények profik: az itteni baráti házaspárból a srác teljesen rá van kattanra a műkedvelő világítástechnikára, más városokba is jár magyar rendezvényekre világítani

Egyébként az énekesnőn nem lötyög a színpad, hangja betölti teret. Ráadásul váratlanul betoppan Hajmási Péter is. Mit betoppan, berobban. Harminc ember a teremben énekli, tapsolja. Meg hogy János legyen. No nem táncrapördülősen, sokkal inkább szégyenlősen. És ekkor eszembe jut, hogy ki van festve a szemem, nem sírhatok, pedig nagyon kell. Mert nézem ezeket az embereket, ahogyan az Emke és a János hegy a szemük előtt, ahogyan ezek a végtelenül együgyű slágerek életre kelnek bennük és segítenek letapogatni az emlékképeket  Magyarországról, Budapestről. Mint ahogy a világtalan ember keze járja  a tárgyak kontúrját: Hajmási Péter az az érzékszerv most, ami a lehető legélesebben tudja láttatni innen az otthon részleteit.

A műsor utáni beszélgetések szintén megrázóak, de máshogy. Ebben a közegben gyerekeink aranyat érnek a velünk idős szülők szemében: igazi, magyarországi barát lehetősége sejlik fel bennük az ő gyerekeik számára. Hm. Furcsa élmény itt magyarok közé kerülni.  Mert hirtelen a szemükben mind  Hajmási Péterek leszünk, velünk tapogatnák le az ottot. Talán az öregúr szemében is, aki bár hatvan éve itt él, unokái már nem is beszélnek magyarul, mégis boldogan keresi a mi társaságunkat.


 



Megjegyzések

  1. Névtelen2025. március 12. 23:20

    Hohóóóó! Örülök, hogy voltatok - majd mesélek, nekem New Jersey-ben, ahol tanítottam, és nagy magyar kolónia van, annyi hasonló élményem volt anno. Éljen János :)

    VálaszTörlés
  2. Juli2025. március 13. 0:39

    Ez szívszorító.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Narancssárga Póló Napja

Pénteken minden gyerek narancssárga pólóban megy suliba, hétfőn munkaszüneti nap lesz, juhéj! Illetve hát... Otthon március 15-én vagy október 23-án erősen kell dolgoznom magamon, hogy ünnepnek tekintsem ezeket a napokat, vagy hogy ott és akkor bármiféle érzelem tapadjon hozzájuk. (Kivéve, hogy március 15-én van P. szülinapja:) Nyilván a mögöttem húzódó sok évtized, a megélt rendszerek folytonos interpretációs kérődzése sem könnyíti meg a dolgom. Meg hát a kis önző, de el nem ítélhető hurrá, ma nincs munka öröme sem segíti a kapcsolódást. Most itt, ebben a kontextusban szabad vagyok ezektől a terhektől. Lehet, hogy ezért, nem tudom. De a narancsárga póló napjának gondolatától simán elsírtam magam már vagy háromszor. Kanadában 1831 és 1996 (!) között több mint 150 ezer őslakos gyereket szakítottak el a szüleiktől és vittek egyházak által vezetett iskolákba asszimilácós céllal.  Every child matters Ezek közül a gyerekek közül a legfiatalabbak ma harmincas éveik végein is járhatnak. ...
7 megjegyzés
További információk

Jogsi

Eleve be voltam tojva némiképp az idegen országban való vezetéstől. Gergő jótanácsával és Zsófi sztorijával a zsebemben indultam az új kontinensre: Csak egyet mondok, ha megállít a rendőr, ne kezdj a jogsid után kotorni európai módra, hagyd a kezed a kormányon és ne mozdulj, mert azt hiszi, fegyverért nyúlsz, és fejbe lő. Aztán mondogathatjuk magunk között, hogy ÁÁÁÁgi, hát nem megmondtam?  Zsófi története nem hipotetikus, maga a valóság: egy kis kaland után a földön a kezükre ülve találták magukat a lopottnak vélt autójuk mellett. Persze tudtam, ezek az USA-ban történtek (vagy, Zsófi?), ez pedig Kanada és én vagyok. Nem riasztanak vissza a jókedélyű ismerőseim hülyeségei. No para.  Mégis, egy bérelt autót megkarcolni, ne adj isten behorpasztani -- a gatyánk megy rá. És az automata váltóról nem is beszélve. Ennek kapcsán szintén a fent nevezettektől kaptam tanácsot: Gergő azt mondta, üljek a bal lábamra és nem lesz baj (most látom, ez a különböző végtagokra ülés ezen a kontine...
1 megjegyzés
További információk

...nem csalok

Az úgy volt, hogy amikor leszálltunk félkómában augusztusban a repülőről, akkor Alex, aki várt bennünket, hogy ideiglenes telephelyünkre szállítson, úgy érezte, hogy itt az idő friss ismeretségünk hajnalán, hogy megossza velünk a nagy újságot: van ám Edmontoban olyan környék, aminek csodájára járnak az emberek Halloweenkor, úgy kirittyentik a lakók a házuk táját. Mondanom sem kell, ott és akkor hogy feldobott a hír... Aztán úgy egy hónappal ezelőtt bőszen tekerek hazafelé, amikor az első csontvázkéz kinyúl felém a földből. Éppen anyuékkal voltam messengerben, rögtön élő közvetítést is kaptak az előkertben látható további kalickába zárt madárcsontvázakról, sírkövekről és giga méretű pókhálókról. A hullák gyors szaporodását kezdtük megszokni. Mondjuk azért a fehér ruhás szellemnéni, aki a kertben üldögélt csipkés kis ruhácskájában okozott némi fenforgást. A kezében lévő fehér bodros csészikéjét egy óvatlan pillanatban ugyanis a szájához emelte. Az első sikollyal kísért riadalmunk és a gy...
2 megjegyzés
További információk