Medvespay újratöltve

Amikor majd 10 hónapja élcelődve festettem le nektek a medvesprayt fegyverként magam elé szegező önmagam képét, még nem tudtam. Még fel sem merült bennem. Hogy az volt az első szükséges lépés a mentalizálásban ahhoz, hogy végül családomat védő amazonként - kezemben a sprayvel rójam egy teljes héten át a kilométereket a Sziklás hegységben. Mert ugye addig, hogy tenmagam is elhigyjem, hogy igen, képes vagyok használni a fegyvert, idő kell.

Az első napon, amint ehhez a csodához bandukoltunk, 

Grassi lakes

az első szembe jövő turista kezében spay volt. A másodikéban is. A harmadiknak nem volt karja. Nem viccelek. (Mármint de, mert nyilván nem itt veszítette el szegény a fél karját, de nagyon abszurd volt.)

No, ennek a fele sem tréfa, gondoltam magamban, és zsebembe tettem a sprayt, aminek a megvásárlásához egyébként, akárcsak a fegyvervásárlásnál, rögzítik az adataidat a boltban.

A csinos kis sárga medvecsengővel (vö: első kép a nadrágomon) pedig bőszen harangoztunk. A Kempingben figyelmeztettek, hogy még a tűzbe se dobjunk kaját, és amint kitesszük a lábunkat a parcellánkból, minden morzsát (ebbe természetesen beleértve a fogkrémet is) takarítsunk el. Rend is volt mindenütt. Magunk soha ilyen elővigyázatosan még nem haraptunk kenyérbe. 

Én még nem láttam ilyet korábban: a magasabban lévő vadkemping helyeken ilyen oszlopokra lehet csigával fellhúzni a kajás zsákot, hogy mindenki biztonságban legyen.

És mentünk, meneteltünk, esőben, tűző napon tengerszemről tengerszemre szurdokról vízesésre.

Fairmont hőforrás: a természetes medencékben lubickoltunk egy fél napot

Ha Ling, 2400 m

Aztán a második nap szóltak a szembe jövők, hogy az úton medve van. Ha balra megyünk, kikerüljük, ha jobbra a hídon, akkor meglátjuk, de no para. A következő család nevetgélve mondta, hogy igen, hallották a medve hangját. A harmadik csapat nem értette az aggodalmunkat: a medve tőlünk nem akar semmit, különben is van medvespraynk. Már éppen visszafordultunk volna a megnyugtatónak szánt szavak ellenére,  amikor hátulról meghallottuk, hogy egy újabb csapat csörtet felfelé, elég gyakorlottaknak tűntek. Gondoltuk, élő pajzsnak tökéletesek lesznek, így hát rájuk csatlakoztunk. És ugyan sikerült a jobbat a ballal összekevernünk, tehát a medve felé kanyarodnunk; nem találkoztunk vele, csak jól megtermett nyomaival. Fent aztán örültünk, hogy csak egy irányba kell nézegetnünk, mert a tóból csak nem bukkan elő egy barna fej.

 Rawson lake

Aztán az egyik utunk elején, belefutottunk egy nemzeti parkosba, aki mini oktatást végzett az arra járóknak, melyik a grizli, melyik a barna, hogyna kell köszönteni, ha szembejönne, hogyan álljunk félre az útjából. Majd felmutatta a mi kis sárgánk zöld verzióját, és megérdeklődte, hogy tudjuk-e, miért végtelen balgaság a legújabb tudományos kutatások szerint a csengettyű használata. Nem tudtuk. És azt sem, hogy hova dugdossuk tudatlanságunk leplezendő a rafkós kis szerkezetet. (Azért, mert a medve birkanyájat hisz a hangjára, és boldogan elindul vacsorálni a csengőszó felé). Úgy beszélt a majdani medvekalandunkról, hogy kezdtük azt érezni, hogy most már igazán igazi lúzerek vagyunk, ha nem futunk egy megtermett példányba.

Paint pots

Aztána  következő nap az alábbi plakátok jelentek meg a kirándulóhelyeken. 

Figyelem! A területen furcsa viselkedésű, különösen kíváncsi barna medve tartózkodik! 

Mi meg éppen tíz perce csaptunk le egy autótlan vízeséses campinghelyre - igazi álom.

Takkakaw vízesés

A háttérben a vízesés, asztalon a blogbejegyzés főszereplője, a helyszínen éjjel 2 celsius... A felszerelésünk pedig az öregúrtól.

És aztán, mindössze másfél kilométerre újdonsült alvóhelyünktől - autóból ugyan, de megtörtént.

Cukibogár, bocs volt. Az anyja sehol. 

Épp a kalandjainkkal párhuzamosan történt az olasz turista halálos esete Erdélyben. Anyu küldte a hírt. És ahogy olvastam, azon gondolkodtam, hogy  óriási, az egész társadalmat átható a szemléletbeli különbség. Egy olyan mondat szerintem itt nem kerülhet reálisan egy hírbe, hogy a turisták a hatóságok jelzése ellenére etetik a medvéket, a kiszámíthatatlan vadállatokat, sőt, azért járnak egy bizonyos útszakaszra, hogy ezt tegyék. Itt mintha következetes és igen sikeres edukáció folyna, és mindenki halál pontosan tartaná a szabályokat. Az erdő tiszta, sehol, de tényleg sehol egy eldobott csokispapír vagy zsepi. Nem hívjuk fel magunkra a figyelmet, nem szoktatjuk emberi kajához a vadat, nem álljuk az útját. Megtanítják viszont, mikor támad, mikor kíváncsi, hogyan olvasd a viselkedését, ha mégis összefutnátok.  És tényleg csak nagyon ritkán vannak balesetek, pedig tömegesen járják az emberek az erdőket. Tehát nem a medvék elleni küzdelem a cél. 

Asszem, hozzám mostanra ért el Heather őszi mondatának értelme: nem kell félni, csak figyelemmel lenni kirándulás közben.