ma is kaptam egy kávéfőzőt

Gregor Bernadett Karády Katalin dalokat énekel Edmontonban a Magyarok Házában! Ott a helyünk. B-nek hivatalból mindenképpen. Szedelődzködik, hogy indulnia kell, végül hirtelen felindulásból mind a négyen a kocsiban találjuk magunkat. Végülis, itt Kanadában minden érdekes. A klasszik művelődési háznak megfelelő épületben gyülekeznek a népek, nagy részük 80 körüli, az alkalomra kiglancolt, jó bőrben levő népség. Akiről véletlenül mégis megállapítom, hogy bizony, így hatvan körül feltűnően elhagyta magát, utólag kiderül, hogy 85 éves. Egyetlen oxigéncsöves nénike van, akinek a gépe az előadás egy pontján pittyegni kezd, de végül nem ő, hanem L. lesz rosszul, mert azt hiszi, hogy épp most hal meg a néni. Gregor Bernadett arcjátékát vélhetőleg (nem) csupán a botox fékezi: úgy látszik egész teste, beszédhangja is befeszülhetett a sok kezeléstől. Vásári a szókincse és a bársonyruhája,  jobbján valami lagzimulatságról szalajtottnak tűnő szintis csávó. Az összkép egészen elbűvöl. Katartikus...

szegényekkel, írástudatlanokkal, nehéz sorsúakkal, akiknek kevesebb adatott. Játszottam már színházast drogos kismamákkal, tanítottam menekült roma gyerekeket és asszonyokat, tartottam drámákat javítóintézetben. Amikor először értem haza anno a javítóból, mondtam Balázsnak, hogy lécci lécci figyelj, nehogy ott ragadjak.  Valahogy azt érzem, hogy ezekben a helyzetekben válik kristálytisztává számomra, hogy még igazi ember vagyok-e. Hogy meg tudjuk-e találni kölcsönösen az utat egymáshoz, hogy tudunk e együtt játszani, nevetni (vagy éppen sírni). Hogy ébred e kölcsönös szeretet, tisztelet egymás iránt. Hogy van-e közös terünk. Ahol érvénytelen a mindenféle társadalmi sallang, minden felvett manír, ahol csak magunk vagyunk, és kiderül, hogy mi is legnagyobb közös osztónk. És persze mindezt abban a reményben, hogy mindez mindannyiunknak jó. " Mondd meg az uradnak, ha nem tetszik neki, hogy a cigányasszonyok voltak, ők csinálták! " (2022, Budapest) No hát úgy esett, hogy az itteni...

Január 1-jére igazi juharszirup-nyalóka készítő időjárást ígértek, de sajnos megfogadtuk, hogy egy hónapig nem eszünk édességet. Ezért Z. még biztos ami biztos éjfél előtt 6 perccel kiszaladt hogy tekerjen egyet. Mivel azonban a döngöld - forrald fel - öntsd - tekerd   bonyolultságú receptből a 2. pontot kihagyta, az elsőt pedig nem végezte elég akkurátusan,  akkor nem lett házi nyalókánk. Lett azonban később. A gyerekek a harminc fokos brutális felmelegedés előtt két nappal (0-ra melegedett a hőmérséklet) észbe kaptak. Hogy van még nekünk néhány dolgunk: hajmeresztő hajfagyasztástól a vízporlasztáson keresztül a buborékdermesztésig. Nekiláttunk. Pontosabban nekiláttak. Mi Balázzsal a benti előkészületeket és az ablakon keresztüli, maximum a küszöbről való dokumentálást vállaltuk. Juharszirupnyalóka sima ügy. Csak döngöld le istentelenül a havat előtte, hogy el ne nyelje a szirupot, és a kész termékkel be ne lépj fűtött helységbe, mert pont annyi az olvadási ideje, mint a derm...

Igen, jól olvastad. Pú. Szél. Január óta három workshopon vettem részt, diákokkal, testi fogyatékkal élőkkel és indigenous mesélőkkel. És igen, mindhárom esetben szóba került. Már az elsőn is megrökönyödtem, de még nem tartottam említésre méltónak. A másodikat már elmeséltem a családnak. A harmadiknál eljött az ideje, hogy veletek is megosszam.  Tulajdonképpen prűdségem, neveltetésem, kultúrám ágálása ellenére állok most elétek. De kezdjük az elején.  Az első esetben még magyarázható volt. Improvizációs kurzust tartott többnyire pszichológus szakos egyetemistáknak egy foglalkozására nézvést bohóc (igen, igazi bohóc!) . Egy bonyolult bemelegítő játéknál az volt a feladat, hogy különböző módokon adjuk át egymásnak a szót. Azt, hogy miképpen, mindig a tanár / bohóc határozta meg. Nos, egy ponton terpeszbe állt, elkezdett leguggolni, miközben félreérthetetlen hangot adott a szájával. A játék természetéből adódóan ezt minden diáknak többször meg kellett ismételnie.Tulajdonképpen vi...

Minden áldott reggel, ahogy ötóra tájban (hogy a rossebegyemeg) kinyílik a szemem, azonnal  az ablakhoz lépek. Félretolom a lamellákat, hogy konstatáljam a hóhelyzetet. Hogy esik-e valami, és az vajon értelmezhető mennyiségű-e. Ha nem esett semmi, akkor az a nap, vagy legalábbis az elkövetkezendő két perce, a kutyáké. A probléma csak ott van, hogy felfigyeltem arra a tényre, hogy 8,5 cm alatt semmi nek minősítem a helyzetet, 8,5 és 10 között egy ezaminimum szalad ki belőlem, 10 cm fölött kezd el remény ülni a szívembe, hogy akkor most már talán 40 cm is esik majd. Ami pedig nem. Sosem.  És az van, hogy kilestem, hogy L. is pontosan ugyanígy jár el: kezei és orra az üvegre cuppannak reggelente, majd mérhetetlen csalódottság ül az arcán 10 cm alatt. Ma reggel azonban megtört a jég. Mindketten éreztük, hogy erre már a kritikusok sem tudnának semmit mondani a páholyból, L. megállpította, hogy szintugrás történt, mert már nincs mihez mérni a hótömeg növekedését, minden mérce hó ala...

jelzi a tábla az út szélén az autósoknak, hogy hol álljanak meg a pirosban. Micsoda hülyeség, a vonal ott, akkor én most írjam az autóm tetejére, hogy az én autóm meg emitt ? Értelmezhetetlen.  Amíg... Ebből következik az is,  hogy fogalmad sincs, hogy a 2x3 sávos utakon valójában négy vagy egysávosak-e. Ez tök normál. De azon azért jót mulattam, amikor a minap egy autó mögöttem kedvesen rámdudantott* (tehát nem agresszíven nyomta a dudát, mint állat), és mellém jött a szakadó hóesésben, és mondta, hogy szerinte a balra kanyarodó sáv eggyel arrébb van, ne aggódjak, az még nem a szembesáv. Majd elém csusszant, és helyesen kitaposta nekem a sávot a kerekeivel.   *Zs-nek sok szeretettel