ma is kaptam egy kávéfőzőt

Szóval az öregúr fia, a kisöregúr (68), aki Costa Ricában lakik a COVID óta, mert ott nem volt kijárási tilalom, ellenben szabadon kenuzhatott a krokodilok között mindvégig, most néhány hónapja Edmontonban van, és maga is eljött az öregúr másik gyerekének a házába, aki 69 évesen vagányan wakeboardozik (=motorcsónak vetette hullámokon szörfözik kötél nélkül) a kert aljában megbúvó tavon, és bár a pasijának nem olyan motorcsónakja van, amit direkt erre a célra veti e sporthoz a hullámokat, 5 percig simán siklik esés nélkül a házilag beépített hullámvetőn. Meg eljöttek a gyerekkori barátaik is a partira. Kenuzás, vízideszka, sasfészek-lesés, grillezés, kürtőskalács. Ez volt a progi. És akkor én, az asztalnál a baráti házaspár kérdésére az idegennyelv csalfa védőbúrája alatt ücsörögve kiböktem: bejártam az egyetemre indigenous studiest tanulgatni. Néma csend. Pengévé feszülő szájak, a házaspár keresi egymás tekintetét. A nő nyel egyet, majd összeszedi magát és igyekszik hangsúlyával to...

ma is kapom. Asszem sikerült valami kávéfőzőgép gyártósor mellé keverednem. Mert ugye azt hittem, hogy akkor így július utolsó haramda táján már csak megírom könnyes szemmel, hogy igen, augusztus 11-én én a lányokkal végleg, Balázs 12-én két hétre haza. Hogy hahó, Zsófi; hahó, Gergő, lebegtettük,  mellébeszéltünk amíg lehetett, de most már tuti, újra kell a kecónk. Bocs.    És persze, megírhatom, és könnyezhetek is akár örömömben akár bánatomban, és búcsúzkodhatnék és öltöztethetném díszbe a szívem,  de akkor a kávéfőzők - mint valami idióta rajzfilmben - mind a földön landolnának.  Mert ugye még igen, végigviszem a csoportom, és elmegyek helyettesíteni is néhány órát. És jaj, még legalább kétszer három óra kell hetente hogy a cikket megírjuk Jannel. De az ékszerkészítő nőhöz is be kéne ugrani egy fél napra, és az öregúrral is tervben van még egy evezés. Igen, az antiabelizmus workshopra is elmegyek és utána beülünk valahova Juleennel. Szabadtéri kürtőskalácssü...

Powwow. Őslakosok találkozója, táncversenye, rituáléja. Ünnepi felvonulás, dobszó és tánc három napon át. Olvastam róla regényekben, hallottam hírét. Nyári időszakban vannak, akik az országon belül powwowról powwowra utaznak, mint az otthoni fesztiválozók. A powwow királynőség azonban nem egyenlő a buligirlséggel. Ha megválasztanak, annak kulturális jelentősége van: egy közösség bízik benned, és feladatod, hogy menj, felelj meg a címnek és a kultúrádnak. (Hallottunk rendezvényen beszédet mondani powwow princess-t, aki saját történetéről és kulturájához való viszonyáról mesélt, királynői szalaggal testén, koronával a fején. Nem mondott semmi érdekeset, mondhatnám először értetlenül néztünk össze L-lel, hogy ez meg mi. Mégis lenyűgözött, hogy százak hallgatják egy teremben, mert fontos a szava. Fontos ő maga, és az, hogy artikulálja identitását - ezzel példát mutatva a keresőknek. Azoknak, akik nem mernek, tudnak, akarnak kapcsolódni népcsoportjukhoz.) Szóval hallottam én ezekről az ünne...

Amikor majd 10 hónapja élcelődve festettem le nektek a medvesprayt fegyverként magam elé szegező önmagam képét, még nem tudtam. Még fel sem merült bennem. Hogy az volt az első szükséges lépés a mentalizálásban ahhoz, hogy végül családomat védő amazonként - kezemben a sprayvel rójam egy teljes héten át a kilométereket a Sziklás hegységben. Mert ugye addig, hogy tenmagam is elhigyjem, hogy igen, képes vagyok használni a fegyvert, idő kell. Az első napon, amint ehhez a csodához bandukoltunk,  Grassi lakes az első szembe jövő turista kezében spay volt. A másodikéban is. A harmadiknak nem volt karja. Nem viccelek. (Mármint de, mert nyilván nem itt veszítette el szegény a fél karját, de nagyon abszurd volt.) No, ennek a fele sem tréfa, gondoltam magamban, és zsebembe tettem a sprayt, aminek a megvásárlásához egyébként, akárcsak a fegyvervásárlásnál, rögzítik az adataidat a boltban. A csinos kis sárga medvecsengővel (vö: első kép a nadrágomon) pedig bőszen harangoztunk. A Kempingben figy...

Ott vannak ugye az ultrák. Tombolnak, verik a mellüket (egymást és másokat) valami furcsa, számomra nem értelmezhető izéérét. (Sportklub? Identitás? Közösség erősítése?). Minden esetre felhúzott orral szemléltem őket odahaza, már ha bármi kapcsolatba is kerültem velük. (Mondjuk amikor anyuéktól hazafelé menet autóval az Üllői úton pont a kellő időben haladtam el a Fradi stadion mellett.) No, erre idejövök, és hol találom magam? Na hol? Oilers meccseken a Rogers Arénában.  Na nem igazin mert az megfizethetetlen, hanem közösségi szurkoláson, ahol a stadion megtelik a népekkel, hogy a meccset kivetítőn követve magukból kikelve üvölthessék: Let's go, Oilers! És bezony, bezony, néha én is elnyomok egy L et's go Oilers -t. És az Olajosok mennek. Mit mennek, repesztenek, nem babra megy a játék a Stanley kupát nem viheti el e viharos időkben amerikai csapat.   Ez a mém az egész országot elárasztotta: az amerikai réti sas fölött győzedelmeskedő kanadai lúd (amivel tényleg tele va...

 Amikor Heatheréknél Jávorszarvas a konyhádban-t játszottunk, istenien szórakoztunk. A játék lényege, hogy az az átkos Moose bárhol kiköthet a lakásodban: kotorhat a hűtődben, a dunnyád alatt találhatod, de simán lehet, hogy magára húzta a zuhanykabin ajtaját. Szóval jobban jársz, ha mindent zársz magad mögött, mert bárhol meglephet. A játék képtelensége önmagában örömet okozott.  Aztán  tegnap Lencsi azzal fogadott, hogy van egy aMOOSing storyja. ott van, csak a fényviszonyok... A fotó a suli mellett készült. Éjszaka jöhetett be a város közepére szegény pára, ahonnan aztán moccani sem mert. Egyébként februárban a CBC news tényleg tudósított arról , hogy mi a teendő, ha bekopogtat.