Ugrás a fő tartalomra

Powwow. Őslakosok találkozója, táncversenye, rituáléja. Ünnepi felvonulás, dobszó és tánc három napon át. Olvastam róla regényekben, hallottam hírét. Nyári időszakban vannak, akik az országon belül powwowról powwowra utaznak, mint az otthoni fesztiválozók. A powwow királynőség azonban nem egyenlő a buligirlséggel. Ha megválasztanak, annak kulturális jelentősége van: egy közösség bízik benned, és feladatod, hogy menj, felelj meg a címnek és a kultúrádnak. (Hallottunk rendezvényen beszédet mondani powwow princess-t, aki saját történetéről és kulturájához való viszonyáról mesélt, királynői szalaggal testén, koronával a fején. Nem mondott semmi érdekeset, mondhatnám először értetlenül néztünk össze L-lel, hogy ez meg mi. Mégis lenyűgözött, hogy százak hallgatják egy teremben, mert fontos a szava. Fontos ő maga, és az, hogy artikulálja identitását - ezzel példát mutatva a keresőknek. Azoknak, akik nem mernek, tudnak, akarnak kapcsolódni népcsoportjukhoz.)

Szóval hallottam én ezekről az ünnepekről, de meg sem fordult a fejemben... Na jó, megfordult. És akkor egy beszélgetés közben egy elder (rossz hír: ha közülük való lennék, már akár én is annak számítanék) nekem nem szegezte a kérdést: miért nem mész el egyre?

És akkor hosszas nyomozás után fogtam a családot egy vasárnapi napon, és begyűrtem az autóba. Skacok, nem tudom, hova megyünk, két és fél óra autóút a poros prérin, de oda nagyon. Aztán az utolsó kilométereken, amikor a semmi közepén úttalan utakon a porfelhőben kanyarogtunk, megtorpantam. Jesszum, miféle szertartásba keverem itt a családot.

Megérkeztünk. Autók és lakókocsik sora a pusztában, település sehol a közelben. Betereltek minket egy parkolóhelyre - miután megkérdezték, hogy hány napra jöttünk -, és kiszálltunk. Hol a pékben vagyunk? Az autók között egy-egy tollfarok vagy tolltaraéj rezzent. 

A dísz közepe a tarajos sül tüskéiből fűzve. Mi magunk is kipróbáltuk ezt a technikát korábban egy workshopon. Ez a díszítési mód az üveggyöngyök beérkezése előtt volt igazán elterjedt. 

Átvágtunk az autósorok között. Valami rozoga köralakú építmény volt az egyetlen  értelmezhető célpont, arra vettük az irányt.

Mire odaértünk, már lépni nem lehetett a tolldíszektől.  A félig nyitott körcsarnok porondja körül kempingszékek, a három-négy soros magaslaton emberek. 

És abban a pillanatban, ahogy beléptünk, elindultak. A porondra. zászlókkal a legdíszesebb törzsfőnökök (?), utánuk hömpölygő táncosok özönlöttek vagy fél órán keresztül: először a férfiak, majd a nők (nekik szigorúan egyetlen toll a fejükön), kamasz fiúk, lányok, végül a gyerekek. Vagy ötszáz ember ünnepi díszben táncolt.



A porond körül a kempingszékek között egy-egy dob, amely körül a dobos csapatok felváltva adják a ritmust. 


Lassan, nagyon lassan értettük meg, micsoda csodába csöppentünk. A felvonulás után különböző kategóriákban újabb és újabb táncok jöttek. Eleinte nem mertünk fotózni, aztán kicsit nekibátorodtunk, de nem nagyon. Nézzétek: 

A fejdísz, ha nem tollból készül, akkor farokból. 

Ők vezetők lehettek.  Ajobb oldali figura volt az egyik kedvencem, de nem mertem felkérni egy fotóra.

Férfiak egyik tánca


Ez a kép azért fontos, mert ez a mai népviselet. abban az értelemben, hogy szalagos pulcsikat és ribbon skirt-ot tényleg a mindennapokban, az utcákon is hordanak a nők. A csajok fűznek, hogy menjünk el egy ribbon skirt készítő workshopra. Ilyeneket könnyű találni, mert saját maguknak szerveznek eseményeket, ahol ezeket a tudásokat adják tovább.

A női viselet egyik típusa: bádogizékből hajtogatott csengettyűkkel teli ruha. Egy mese is fűződik az eredetéhez, mindenesetre a tánc és a hang a Teremtővel való kapcsolódás lehetőségét adja. Külön versenyszám a jingle tánc. 

Vadásztáncot is láttunk, itt különböző állati fej és testdíszekbe öltözött emberek táncolnak.

A medve a hét bölcsességet (spirit) reprezentáló állat egyike. Julcsi megjegyezte, hogy milyen érdekes, hogy a neon meg a műanyag is beszivárog a hagyonányos viseletbe. És ott a pont. Élő kultúráról van szó, akár nejlonnal is díszítenek, úgy fejlődik a kultúra, ahogy tud. A díszek a fejpánton és a mellen gyöngyökből kirakva. A gyöngydíszítésnek nagy hagyománya van. A telepesek hozták az üveggyöngyöt a hód szőréért cserébe. 


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Ma is és ma is és

ma is kapom. Asszem sikerült valami kávéfőzőgép gyártósor mellé keverednem. Mert ugye azt hittem, hogy akkor így július utolsó haramda táján már csak megírom könnyes szemmel, hogy igen, augusztus 11-én én a lányokkal végleg, Balázs 12-én két hétre haza. Hogy hahó, Zsófi; hahó, Gergő, lebegtettük,  mellébeszéltünk amíg lehetett, de most már tuti, újra kell a kecónk. Bocs.    És persze, megírhatom, és könnyezhetek is akár örömömben akár bánatomban, és búcsúzkodhatnék és öltöztethetném díszbe a szívem,  de akkor a kávéfőzők - mint valami idióta rajzfilmben - mind a földön landolnának.  Mert ugye még igen, végigviszem a csoportom, és elmegyek helyettesíteni is néhány órát. És jaj, még legalább kétszer három óra kell hetente hogy a cikket megírjuk Jannel. De az ékszerkészítő nőhöz is be kéne ugrani egy fél napra, és az öregúrral is tervben van még egy evezés. Igen, az antiabelizmus workshopra is elmegyek és utána beülünk valahova Juleennel. Szabadtéri kürtőskalácssü...

Hogyan lett műanyag karácsonyfánk?

Az úgy volt, hogy akkor lettem gyanús magamnak, amikor a halloweeni gusztustalanságok elkezdtek tetszeni. Sőt. Nem kell mélyanalízis, hogy felismerjem, hogy tulajdonképpen kifejezetten izgattak. Tekintetem folyton kutatta az utcán az újabb és újabb szörnyűségeket. Egy-egy zombi megtekintésére odarángattam a családot esténként. A műanyag varázslat kifejezetten magával ragadott. Ez azért is különösképp figyelemre méltó, mert azt hiszem, életemben nem néztem rá korábban egy zombi, vámpír vagy csontváz jelmezre, voltaképpen meg sem tudtam különböztetni őket, mert agyam egyöntetűen a "hülyeség" címkét ragasztotta rájuk, ami a további formai-tartalmi differenciálásnak egy csapásra útját állta. Elmúlt a Halloween, és azon nyomban karácsony lett. Nem viccelek, tényleg. Csak azért nem írtam róla korábban, mert meg kellett küzdenem azzal, hogy térdig járunk  a karácsonyban, amikor még advent sem volt: fehér utcák és a lakásokban-utcán szaporodó karácsonyfák, fényízléstelenségek. Ahogy...

NEMECSEK- csupa nagybetűvel

Az, hogy egy sima nyilvános bemutatkozáskor hozzáteszed, hogy she/her vagy éppen hogy she/they itt teljesen normális. Én azonban még nem tudtam soha megtoldani a nevemet a nemi rangommal, címemmel. Nem tudom kimondani, mert zavarba hoz.  Egyrészt úgy, ahogyan anno a hátam mögé néztem, hogy kivel beszélnek, amikor először tanárnő nek vagy anyuká nak neveztek. Éppen így elég szűkösnek érzem (és magamra egyáltalán nem passzolónak) a nő címkét. Egyszerűen mert nem tudom mi az. (Ahogy egyszer Zs. mondta, hogy egy szülőin körülnézve látod a csupa retikülös anyukát, és te elhűlve konstatálod, hogy te bizony soha de soha nem leszel nő .) Mondjuk azon kiakadnék asszem, ha valaki azt mondaná rám, hogy ez a fiú tiszta hülye mert ilyeneken gondolkodik . De ez az én kis nyomorom. Viszont az is zavarba hoz, csak egészen másképp, hogy más  úgy mutatkozik be, hogy she/her vagy he/him. Olyan férfiak és nők, akiknek látszólag nem tisztázandó a kérdés. A világ legtermészetesebb módján illesztik...