Ugrás a fő tartalomra

Let's go Oilers!

Ott vannak ugye az ultrák. Tombolnak, verik a mellüket (egymást és másokat) valami furcsa, számomra nem értelmezhető izéérét. (Sportklub? Identitás? Közösség erősítése?). Minden esetre felhúzott orral szemléltem őket odahaza, már ha bármi kapcsolatba is kerültem velük. (Mondjuk amikor anyuéktól hazafelé menet autóval az Üllői úton pont a kellő időben haladtam el a Fradi stadion mellett.)

No, erre idejövök, és hol találom magam? Na hol? Oilers meccseken a Rogers Arénában.  Na nem igazin mert az megfizethetetlen, hanem közösségi szurkoláson, ahol a stadion megtelik a népekkel, hogy a meccset kivetítőn követve magukból kikelve üvölthessék: Let's go, Oilers! És bezony, bezony, néha én is elnyomok egy Let's go Oilers-t.


És az Olajosok mennek. Mit mennek, repesztenek, nem babra megy a játék a Stanley kupát nem viheti el e viharos időkben amerikai csapat.  

Ez a mém az egész országot elárasztotta: az amerikai réti sas fölött győzedelmeskedő kanadai lúd (amivel tényleg tele van Edmonton) 

Na de fogadjunk, hogy gőzöd sincs az edmontoni Oilers csapatról. Mc Davidről (Istenem, csak egyszer, csak egyszer ha legalább átsiklana fölöttem a tekintete!). Meg a többiekről. 

Itten mindenkinek van ám oilerses meze. Póló szettje. Nincs az a  decens hivatalnok, akinek ha nem is a fülbevalója, a zoknija, a blézere, de legalább ceruzahegyezője ne lenne Oilerses, és a gyerekére hivatkozva ne scrollozná titokban a netet egy újabb erekjéért.  Z. matektanárja dicsekedve mutatja az osztálynak, hogy mecsoda vásárt csinált a potom 100 CAD-os legutóbbi szurkolói pólójával. Aztán holtra váltan tántorog be egy rosszabb meccs után az osztályba, gyásznap. Kész. Vége. 

Na de...  Aztán a következő meccs közelgésével ő is, akárcsak a város kék-narancsba burkolózik.

A házak, az ablakok a kertek.



A templomok.


Elmomognak egy imát értük. Velük. Általuk.

Angolosok, lelkészek, hogy fordítanátok a 23. zsoltár ezen átiratát? "Thou annoints my head with oilers our stanley cup overfloweth."

Az utcán Oilers felvonulás.


A logo különböző - így indigenous verziói is mindenhol.


És persze Oilerses rendszámtáblát is kiad már Alberta tartomány.

Mi magunk, ha nem a stadionban, kocsmákban nézzük a fejleményeket. Mert az Oilers tényleg hasít. Mondjuk ma az ellenfél állkapcsát, orrát, mindenét. Szégyentelenül kikapott, de eddig ilyen nem volt. Botok törtek a gerinceken. De megérdemelték a kutyák, mert az Oilers verhetetlen (ha máshogy nem...)



Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Ma is és ma is és

ma is kapom. Asszem sikerült valami kávéfőzőgép gyártósor mellé keverednem. Mert ugye azt hittem, hogy akkor így július utolsó haramda táján már csak megírom könnyes szemmel, hogy igen, augusztus 11-én én a lányokkal végleg, Balázs 12-én két hétre haza. Hogy hahó, Zsófi; hahó, Gergő, lebegtettük,  mellébeszéltünk amíg lehetett, de most már tuti, újra kell a kecónk. Bocs.    És persze, megírhatom, és könnyezhetek is akár örömömben akár bánatomban, és búcsúzkodhatnék és öltöztethetném díszbe a szívem,  de akkor a kávéfőzők - mint valami idióta rajzfilmben - mind a földön landolnának.  Mert ugye még igen, végigviszem a csoportom, és elmegyek helyettesíteni is néhány órát. És jaj, még legalább kétszer három óra kell hetente hogy a cikket megírjuk Jannel. De az ékszerkészítő nőhöz is be kéne ugrani egy fél napra, és az öregúrral is tervben van még egy evezés. Igen, az antiabelizmus workshopra is elmegyek és utána beülünk valahova Juleennel. Szabadtéri kürtőskalácssü...
Megjegyzés küldése
További információk

Hogyan lett műanyag karácsonyfánk?

Az úgy volt, hogy akkor lettem gyanús magamnak, amikor a halloweeni gusztustalanságok elkezdtek tetszeni. Sőt. Nem kell mélyanalízis, hogy felismerjem, hogy tulajdonképpen kifejezetten izgattak. Tekintetem folyton kutatta az utcán az újabb és újabb szörnyűségeket. Egy-egy zombi megtekintésére odarángattam a családot esténként. A műanyag varázslat kifejezetten magával ragadott. Ez azért is különösképp figyelemre méltó, mert azt hiszem, életemben nem néztem rá korábban egy zombi, vámpír vagy csontváz jelmezre, voltaképpen meg sem tudtam különböztetni őket, mert agyam egyöntetűen a "hülyeség" címkét ragasztotta rájuk, ami a további formai-tartalmi differenciálásnak egy csapásra útját állta. Elmúlt a Halloween, és azon nyomban karácsony lett. Nem viccelek, tényleg. Csak azért nem írtam róla korábban, mert meg kellett küzdenem azzal, hogy térdig járunk  a karácsonyban, amikor még advent sem volt: fehér utcák és a lakásokban-utcán szaporodó karácsonyfák, fényízléstelenségek. Ahogy...
2 megjegyzés
További információk

NEMECSEK- csupa nagybetűvel

Az, hogy egy sima nyilvános bemutatkozáskor hozzáteszed, hogy she/her vagy éppen hogy she/they itt teljesen normális. Én azonban még nem tudtam soha megtoldani a nevemet a nemi rangommal, címemmel. Nem tudom kimondani, mert zavarba hoz.  Egyrészt úgy, ahogyan anno a hátam mögé néztem, hogy kivel beszélnek, amikor először tanárnő nek vagy anyuká nak neveztek. Éppen így elég szűkösnek érzem (és magamra egyáltalán nem passzolónak) a nő címkét. Egyszerűen mert nem tudom mi az. (Ahogy egyszer Zs. mondta, hogy egy szülőin körülnézve látod a csupa retikülös anyukát, és te elhűlve konstatálod, hogy te bizony soha de soha nem leszel nő .) Mondjuk azon kiakadnék asszem, ha valaki azt mondaná rám, hogy ez a fiú tiszta hülye mert ilyeneken gondolkodik . De ez az én kis nyomorom. Viszont az is zavarba hoz, csak egészen másképp, hogy más  úgy mutatkozik be, hogy she/her vagy he/him. Olyan férfiak és nők, akiknek látszólag nem tisztázandó a kérdés. A világ legtermészetesebb módján illesztik...
Megjegyzés küldése
További információk