ma is kaptam egy kávéfőzőt

A nyelvi közmegegyezések nem különleges dolgok, hozzátartoznak napjainkhoz, tudásuk nélkül egy lépést sem tehetük. Tehetnénk. Vagy hát teszünk, és akkor... A dobásaim a judón rendre  good job nak bizonyulnak . Egy-egy hatlamas puffanást az edző  good job ként   aposztorfál.   Feszítek is, hogy hát igen, ez a dobás szép volt, jó munka, ügyes, mondhatni (ha a koromat és tapasztalatlanságomat is figyelembe vesszük) nagyszerű, kivételes. És az edző ezt így, kerekperec tudtomra is adja. Merthiszen, ha elkezdené magyarázni, hogy még hol ragadhattam volna meg a gallért és milyen lendülettel csinálhattam volna másképp, akkor elfedné a tökéletes mozdulat megkérdőjelezhetetlen igazságát; ha csak odaböffenti, hogy ok, next  akkor nagyságomat futószalagterméknek címkézné. De ez szép munka volt, tehát szakmai tisztessége  good job ot mondat vele, és én megveregethetem magamban a vállam, hogy no lám, no lám, micsoda őstehetség vagyok, és erre is csak véletlenül der...

Az úgy volt, hogy egy beszélgetés alkalmával, amikor meséltem valamit az itteni ismerőseimről  istenmentshogykimondjamkicsoda egy ponton felsikkantott: kis barátaid?! És velünk mi lesz? Megnyugtattam, hogy háthiszen mind 68 pluszosok, különben is, no. És nevettünk. Jelentem,  ez   akkor volt. .. Mert ott van például Heather . Vele az első két héten, egy garázsvásár alkalmával ismerkedtünk össze. Szóba elegyedtünk: mit csinálunk itt, miért jöttünk, majd egy ponton elszámolt tízig magyarul. Végül odaadta a névjegykártyáját, hogy hívjam fel, ha gondolom. Hetekig szemeztem a névjegykártyával, hogy mit tudok én beszélgetni valakivel, akinek egyik legfőbb tudható specifikuma, hogy el tud tízig számolni. Aztán rászántam magam. Megbeszéltünk egy randit. Történetesen épp aznap lopták el az első narancssárgát, így, mert kénytelen voltam buszra ülni, késtem a találkáról. Amikor végre megérkeztem, olyan elkeseredve borult a nyakamba az odaveszett bicikli miatt, hogy már-már én volta...

írj" - kérte Zsófi, és rögtön hozzátette, hogy már ha van ilyen. Nos, a szimat jó, nincs, de mégis van. Olvasói kérésre megosztom veletek az előző hétvégénket.  Pénteken eldöntöttük, hogy hétvégére autót bérlünk, mert a hülyének is megéri a fizetése tizedét otthagyni, hiszen hétvégén a két napot másfél áráért kapod. És mert szeretné(n)k elmenni Métis Crossingba, ami egy óra autózásra van a várostól, meg mert akkor délután a tömegközlekedéssel másfél órányira lévő hockey edzésre is 20 perc alatt eljutnánk, ráadásul gyakorolhatnék a hétfői vezetői vizsgára, és mondjuk előre megismerném az autót, amin vizsgáznék. Ja, meg mert így felmarhatnánk egy csomó meleg ruhát a város különböző pontjairól, amit a a Market Place-en már- már lőttünk, de a távolság okán nem szedtünk össze. Az gyorsan kiderül, hogy a fő indok kilőve: vizsgára ugyan nekem kellene autót biztosítani, az autóbérlők azonban nagyon sajnálják, de nem adhatják ki az autót, mert nincs jogosítványom. És férjem sem veheti ki (...

az az érzés, amikor egy kiadós téli-havas kirándulás után hazatrappolva a napnál is világosabb, hogy az igazi felengedést egy kupica pálinka hozhatja csak meg? Erős, borzongat, és a meleg vacsi is jobban esik utána. Na és megvan az az érzés, amikor mínusz18-ban a havas-jeges városban való biciklizés közben egyszercsak felsejlik, hogy az igazi felengedést egy kupica bármi  hozhatja majd meg, mert erős, borzongat, és majd a kaja is jobban esik utána? És akkor rájössz, hogy még csak délelőtt 11 van és délután még vagy kétszer ugyanígy ki kell szaladnod elintézni valamit aznap, majd elkezded a különböző paramétereket felszorozni 4 hónappal, és kijön, hogy ez esetben áprilisra mentehetlenül +1 fővel emelkedni fog a magyar függőbetegek száma? 

Szóval az úgy volt, hogy találtam egy programot, ahol egy indeginous költő - önéletíró olvas fel műveiből. Ugyanebben a szervezésben délután pedig river walking lesz, akármit is jelentsen ez. Elmegyek a délelőtti  programra, a költőnő (?) tetszik. Hitelesen, szépen beszél a kultúrájáról, miközben verseiből kristálytisztán rajzolódik ki a természethez való viszonya. Időközben kiderül, hogy a river walkingot is ő vezeti délután, hát elmegyek.  És képzeljétek, mibe csöppentem: egy, a folyóvizeknek hálaadó rituálénak lettem hirtelen részese. Pillanatok alatt azon kaptam magam, hogy tubákot szorongatva a kezemben sétálok az ösvényen a folyóhoz, miközben figyelem, hogy a köröttem lévő természet mely eleme választ ki engem, hívja a tekintetem, hogy vegyem észre. Hogy a markomban lévő tubákot üggyel-gonddal szórom a folyóba, hogy legalább valamit visszaadjak abból, amit ő adott, végül egy füstőlőtál füstjében megmossam arcom, kezem.  Hazajőve dadogom a családnak, hogy kár, hogy n...

Töredelmesen bevallom: fal kell hozzá. És amikor felmegyek a pózba, akkor sem sikerül finoman az egyik lábam a másik után megemelni, hanem hatalmasakat puffanok. Namármost, amikor otthon gyakorlás közben ehhez a ponthoz érkeztem, mint most kiderült, a gyerekek, nem tudván mi történik odalent, mindig rémülten néztek össze. Puff neki. Kanadáig kellett jönnöm, hogy ez kiderüljön. Nade. Ahhoz is Kanadáig kellett jönnöm, hogy az irrealitásig motivált legyek abban, hogy a lakás épségét minden porcikámmal védjem. Márpedig itt a falra ránézni sem lehet - mint azt már jó előre tudtuk is a filmekből: Ha a két infot összerakjuk, akkor bizony itt nincs jóga, ha azt akarom, hogy házfal is legyen.  "amíg én suliban voltam, felhúztak egy házat" -- avagy  a pozdorjából épített kanadai házsszerkezet, amit 2 (!) nap alatt raktak össze... és egy (!) nap alatt tudnak a földdel eggyé tenni. ... Szóval a jógakarrierem ezen a ponton felfüggesztődött. (A költői túlzást korrigálandó, azért hozzátesze...