Ugrás a fő tartalomra

...nem csalok

Az úgy volt, hogy amikor leszálltunk félkómában augusztusban a repülőről, akkor Alex, aki várt bennünket, hogy ideiglenes telephelyünkre szállítson, úgy érezte, hogy itt az idő friss ismeretségünk hajnalán, hogy megossza velünk a nagy újságot: van ám Edmontoban olyan környék, aminek csodájára járnak az emberek Halloweenkor, úgy kirittyentik a lakók a házuk táját. Mondanom sem kell, ott és akkor hogy feldobott a hír...

Aztán úgy egy hónappal ezelőtt bőszen tekerek hazafelé, amikor az első csontvázkéz kinyúl felém a földből. Éppen anyuékkal voltam messengerben, rögtön élő közvetítést is kaptak az előkertben látható további kalickába zárt madárcsontvázakról, sírkövekről és giga méretű pókhálókról.



A hullák gyors szaporodását kezdtük megszokni. Mondjuk azért a fehér ruhás szellemnéni, aki a kertben üldögélt csipkés kis ruhácskájában okozott némi fenforgást. A kezében lévő fehér bodros csészikéjét egy óvatlan pillanatban ugyanis a szájához emelte. Az első sikollyal kísért riadalmunk és a gyors tovatekerés után csak nem ment ki a fejemből. Hogy micsoda hülyeség, miért ücsörögne kint öt fokban sötétben egyedül egy igazi, néni. Egészen biztos, hogy dekoráció volt vagy a tényleg halott üknagyi. Másnap világosban visszamentünk lecsekkolni. Hűlt helye volt. 

Szóval kísértetek jöttek mentek, néha elmentünk egy-egy dekorspottingra. Amikor aztán Bálint megkérdezte amikor skypoltunk, hogy mi dekorálunk-e majd a házunk táján, én egész reflektálatlanul rávágtam, hogy talán egy-két használt kéz vagy lábcsondarabot mi is beszerzünk. A hökkent nevetésén hallottam, hogy ez azért nem olyan természetes onnan, Budapestről.

L. közben egy délután egy Haunted Houseban dolgozott (!), az volt a feladata, hogy karikáról lógva ijesztegesse a kisgyerekes családokat. Beszámolója szerint az egész programból a rémülettől üvöltve síró gyerekek voltak a legijesztőbbek.

L. a Hounted House plafonján lógva 

Aztán eljött a nap, és tetőzött a feszültség: mikor válsz köznevetség tárgyává a suliban: ha be vagy öltözve vagy ha nem. Délutánra kiderült meglepő módon, hogy egyik sem. De ha igen, akkor például a versenyt úgy nyered, ha mondjuk ténylegesen amputált karral beöltözöl tengernek, amiben a fél karoddal a szájában lubickol egy cápa. A barátnőd meg sikertelen vízimentőként ballag melletted... 

Szóval traumafeldolgozásra is kiválóan alkalmas a móka. Ezért most már különösképp örülök, hogy  Z. kiváló Harry Potter öltözetre tett szert...  (Jelmezét egyébként jelölték az osztályban a legjobb tradicionális jelmez díjra, de végül egy rémbohóc lett a befutó.)

Estére hivatalosak voltunk egy itteni cuki magyar családhoz, akik, képzeljétek, épp az Alex által emlegetett környéken laknak.  És. és, és...  Minden eddigi csontváz, pók, szellem és boszorkány egycsapásra nevetségessé vált. Ablakban osonó csontvázak, lábad alatt megmozduló fűcsomók, bábdekoráció között megbúvó valódi emberek, csokicsúszdák, táncoló csontvázak, rémlabirintus, valódi és áltüzek, minden volt. Nagyon igyekeztem, de sajnos nem tudtam jó képeket csinálni.




Amíg bőszen riadoztak a népek a többutcányi fergeteges kísértettelepen, persze ment a cukorgyűjtés: csokit vagy csalok! Házigazdáink jelezték a gyerekeinknek, hogy egy ikeás zsák méretű szatyorra lesz szükség, de igazából azt is tudták, hogy nem hiszünk majd nekik, így maguk adták a zsákokat is. Szükség volt rá.  

Inkább csaltak volna... Mit kezdünk ennyi csokival?  A kép a nappalinkban készült a szerzemény számbavétele után.








 










Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Másik oldal

Szóval az öregúr fia, a kisöregúr (68), aki Costa Ricában lakik a COVID óta, mert ott nem volt kijárási tilalom, ellenben szabadon kenuzhatott a krokodilok között mindvégig, most néhány hónapja Edmontonban van, és maga is eljött az öregúr másik gyerekének a házába, aki 69 évesen vagányan wakeboardozik (=motorcsónak vetette hullámokon szörfözik kötél nélkül) a kert aljában megbúvó tavon, és bár a pasijának nem olyan motorcsónakja van, amit direkt erre a célra veti e sporthoz a hullámokat, 5 percig simán siklik esés nélkül a házilag beépített hullámvetőn. Meg eljöttek a gyerekkori barátaik is a partira. Kenuzás, vízideszka, sasfészek-lesés, grillezés, kürtőskalács. Ez volt a progi. És akkor én, az asztalnál a baráti házaspár kérdésére az idegennyelv csalfa védőbúrája alatt ücsörögve kiböktem: bejártam az egyetemre indigenous studiest tanulgatni. Néma csend. Pengévé feszülő szájak, a házaspár keresi egymás tekintetét. A nő nyel egyet, majd összeszedi magát és igyekszik hangsúlyával to...

A Narancssárga Póló Napja

Pénteken minden gyerek narancssárga pólóban megy suliba, hétfőn munkaszüneti nap lesz, juhéj! Illetve hát... Otthon március 15-én vagy október 23-án erősen kell dolgoznom magamon, hogy ünnepnek tekintsem ezeket a napokat, vagy hogy ott és akkor bármiféle érzelem tapadjon hozzájuk. (Kivéve, hogy március 15-én van P. szülinapja:) Nyilván a mögöttem húzódó sok évtized, a megélt rendszerek folytonos interpretációs kérődzése sem könnyíti meg a dolgom. Meg hát a kis önző, de el nem ítélhető hurrá, ma nincs munka öröme sem segíti a kapcsolódást. Most itt, ebben a kontextusban szabad vagyok ezektől a terhektől. Lehet, hogy ezért, nem tudom. De a narancsárga póló napjának gondolatától simán elsírtam magam már vagy háromszor. Kanadában 1831 és 1996 (!) között több mint 150 ezer őslakos gyereket szakítottak el a szüleiktől és vittek egyházak által vezetett iskolákba asszimilácós céllal.  Every child matters Ezek közül a gyerekek közül a legfiatalabbak ma harmincas éveik végein is járhatnak. ...
Powwow. Őslakosok találkozója, táncversenye, rituáléja. Ünnepi felvonulás, dobszó és tánc három napon át. Olvastam róla regényekben, hallottam hírét. Nyári időszakban vannak, akik az országon belül powwowról powwowra utaznak, mint az otthoni fesztiválozók. A powwow királynőség azonban nem egyenlő a buligirlséggel. Ha megválasztanak, annak kulturális jelentősége van: egy közösség bízik benned, és feladatod, hogy menj, felelj meg a címnek és a kultúrádnak. (Hallottunk rendezvényen beszédet mondani powwow princess-t, aki saját történetéről és kulturájához való viszonyáról mesélt, királynői szalaggal testén, koronával a fején. Nem mondott semmi érdekeset, mondhatnám először értetlenül néztünk össze L-lel, hogy ez meg mi. Mégis lenyűgözött, hogy százak hallgatják egy teremben, mert fontos a szava. Fontos ő maga, és az, hogy artikulálja identitását - ezzel példát mutatva a keresőknek. Azoknak, akik nem mernek, tudnak, akarnak kapcsolódni népcsoportjukhoz.) Szóval hallottam én ezekről az ünne...