...nem csalok

Az úgy volt, hogy amikor leszálltunk félkómában augusztusban a repülőről, akkor Alex, aki várt bennünket, hogy ideiglenes telephelyünkre szállítson, úgy érezte, hogy itt az idő friss ismeretségünk hajnalán, hogy megossza velünk a nagy újságot: van ám Edmontoban olyan környék, aminek csodájára járnak az emberek Halloweenkor, úgy kirittyentik a lakók a házuk táját. Mondanom sem kell, ott és akkor hogy feldobott a hír...

Aztán úgy egy hónappal ezelőtt bőszen tekerek hazafelé, amikor az első csontvázkéz kinyúl felém a földből. Éppen anyuékkal voltam messengerben, rögtön élő közvetítést is kaptak az előkertben látható további kalickába zárt madárcsontvázakról, sírkövekről és giga méretű pókhálókról.

A hullák gyors szaporodását kezdtük megszokni. Mondjuk azért a fehér ruhás szellemnéni, aki a kertben üldögélt csipkés kis ruhácskájában okozott némi fenforgást. A kezében lévő fehér bodros csészikéjét egy óvatlan pillanatban ugyanis a szájához emelte. Az első sikollyal kísért riadalmunk és a gyors tovatekerés után csak nem ment ki a fejemből. Hogy micsoda hülyeség, miért ücsörögne kint öt fokban sötétben egyedül egy igazi, néni. Egészen biztos, hogy dekoráció volt vagy a tényleg halott üknagyi. Másnap világosban visszamentünk lecsekkolni. Hűlt helye volt.

Szóval kísértetek jöttek mentek, néha elmentünk egy-egy dekorspottingra. Amikor aztán Bálint megkérdezte amikor skypoltunk, hogy mi dekorálunk-e majd a házunk táján, én egész reflektálatlanul rávágtam, hogy talán egy-két használt kéz vagy lábcsondarabot mi is beszerzünk. A hökkent nevetésén hallottam, hogy ez azért nem olyan természetes onnan, Budapestről.

L. közben egy délután egy Haunted Houseban dolgozott (!), az volt a feladata, hogy karikáról lógva ijesztegesse a kisgyerekes családokat. Beszámolója szerint az egész programból a rémülettől üvöltve síró gyerekek voltak a legijesztőbbek.

L. a Hounted House plafonján lógva

Aztán eljött a nap, és tetőzött a feszültség: mikor válsz köznevetség tárgyává a suliban: ha be vagy öltözve vagy ha nem. Délutánra kiderült meglepő módon, hogy egyik sem. De ha igen, akkor például a versenyt úgy nyered, ha mondjuk ténylegesen amputált karral beöltözöl tengernek, amiben a fél karoddal a szájában lubickol egy cápa. A barátnőd meg sikertelen vízimentőként ballag melletted...

Szóval traumafeldolgozásra is kiválóan alkalmas a móka. Ezért most már különösképp örülök, hogy Z. kiváló Harry Potter öltözetre tett szert... (Jelmezét egyébként jelölték az osztályban a legjobb tradicionális jelmez díjra, de végül egy rémbohóc lett a befutó.)

Estére hivatalosak voltunk egy itteni cuki magyar családhoz, akik, képzeljétek, épp az Alex által emlegetett környéken laknak. És. és, és... Minden eddigi csontváz, pók, szellem és boszorkány egycsapásra nevetségessé vált. Ablakban osonó csontvázak, lábad alatt megmozduló fűcsomók, bábdekoráció között megbúvó valódi emberek, csokicsúszdák, táncoló csontvázak, rémlabirintus, valódi és áltüzek, minden volt. Nagyon igyekeztem, de sajnos nem tudtam jó képeket csinálni.

Amíg bőszen riadoztak a népek a többutcányi fergeteges kísértettelepen, persze ment a cukorgyűjtés: csokit vagy csalok! Házigazdáink jelezték a gyerekeinknek, hogy egy ikeás zsák méretű szatyorra lesz szükség, de igazából azt is tudták, hogy nem hiszünk majd nekik, így maguk adták a zsákokat is. Szükség volt rá.