ma is kaptam egy kávéfőzőt

Ezt a bejegyzést hosszú hetekkel ezelőtt írtam, még a narancssárga pólós előtt . Már bánom, hogy akkor nem osztottam meg, mert így nem látható lépésről lépésre az az út, ahogyan nyilvánvalóvá vált számomra, hogy itt, Kanadában valami nagyon megrázó, egyben felemelő történik az őslakosok és a brit, illetve francia területfoglalók leszármozottai, szóval a hatalmi pozícióban lévők között. Egyezkedések, rehabilitációs törekvések kormányzati és civil oldalról egyszerre, hogy feloldják a feloldhatatlant. Például, hogy áthidalják, hogy az őslakosok számára a nyugati világban elismert írásbeli szerződésnél sokkal erősebb a szóbeli egyezség és az azt felvezető rituálé.   A kép forrása A képen egy Wampun öv látható, amelynek funkciója, hogy  dokumentálja a szóbeli megállapodásokat. Manapság segítségükkel korábbi diplomáciai kapcsolatot is lehet igazolni. Vagy végiggondolják, hogy mit is jelent területet adni egy alapvetően vándorló, tehát nem elsősorban a lokációjuk által meghatározható...

Ez a kb két és fél évtizede kísértő rémmondat, ami eleinte elképedést, mély döbbenetett, majd harsány kacajt, olykor pedig, például a végeláthatatlan achilles kanosszajárásom kapcsán, tehetetlen dühöt váltott ki belőlem, az utóbbi hetekben különös értelmet nyert. Kövünk is van. Vagy a kőnek vagyunk mi - indiánosan. Mert itt van ám. Gyógyszerészem is. De már az első nap lett egy mobilnetesem , egy bankárom , alig egy hét múlva egy buszvezetőm , majd szert tettem egy különbejáratú nyelviskola-coach ra, aztán lett farmerárusom is gyorsan. A színes bőröves em sajnos kicsit messze van a lakásunktól. És bakker, ez nem vicc. Mert az úgy volt, hogy bementünk mobilnetet intézni, és az indiai fickó, miután megnézte, telepítette, átállította, egy óra múlva utánk telefonált. A bankosunkkal még otthon egyeztettünk egy meetinget, majd az egy órás kis megbeszélésünk után, mondta, hogy keressük bármivel. Eddig háromszor tárgyalt vele Balázs, és most kértünk új időpontot, hogy az itt meglehetősen gya...

Eleve be voltam tojva némiképp az idegen országban való vezetéstől. Gergő jótanácsával és Zsófi sztorijával a zsebemben indultam az új kontinensre: Csak egyet mondok, ha megállít a rendőr, ne kezdj a jogsid után kotorni európai módra, hagyd a kezed a kormányon és ne mozdulj, mert azt hiszi, fegyverért nyúlsz, és fejbe lő. Aztán mondogathatjuk magunk között, hogy ÁÁÁÁgi, hát nem megmondtam?  Zsófi története nem hipotetikus, maga a valóság: egy kis kaland után a földön a kezükre ülve találták magukat a lopottnak vélt autójuk mellett. Persze tudtam, ezek az USA-ban történtek (vagy, Zsófi?), ez pedig Kanada és én vagyok. Nem riasztanak vissza a jókedélyű ismerőseim hülyeségei. No para.  Mégis, egy bérelt autót megkarcolni, ne adj isten behorpasztani -- a gatyánk megy rá. És az automata váltóról nem is beszélve. Ennek kapcsán szintén a fent nevezettektől kaptam tanácsot: Gergő azt mondta, üljek a bal lábamra és nem lesz baj (most látom, ez a különböző végtagokra ülés ezen a kontine...

A Sziklás-hegységbe készülünk - újságolom újdonsült kanadai barátnőmnek. Hogy a medve? Miért volna para? - kérdezi elképedve. Persze tagadhatatlan, hogy volt már rá precedens, hogy szétszaggatott embert, de hát alapvetően csak ne kerülj a bocs és a nőstény közé. Nem, ez nem szezonális kérdés. A nőstény medve 5 évig nevelgeti bocsát. Én bocs. Nem tudtam. Persze jó, ha van nálad medve spray. De csak akkor van értelme, ha tudod helyesen használni.  forrás: bearwise.org Van, aki medvecsengővel jár, hogy idejében elriassza az állatot, aki egyébként mostanában éppen nagyban a gyűjtögetéssel van elfoglalva. A lényeg, hogy legyél résen, de félni nem kell. ÖÖÖ. Azt hogy is? Nekem asszem nem megy résen lenni, de nem félni. Hogy én találkoztam-e már medvével? Persze, hát persze, hogy láttam már kirándulás közben. Tudod, nálunk az erdőben - mondom szerényen - csak vaddisznók vannak. Hogy miiiii? VADDISZNÓ?! Hát az sokkal veszélyesebb... Igen, az utolsó feljegyzett halálos vadkantámadás tudo...

Biciklivel járunk, amíg lehet. Amíg be nem üt a fagy. Vagy el nem lopják. Mármint az összes biciklinket. A fagy nem lehet akadály, csak egy fat bike-ot kellene beszerezni.  A biciklitolvajlás pedig megtörténhetik, mondják, és külön oktatást tartanak a diákoknak a suliban, hogy hogyan lehet úgy lekötni a biciklit, hogy ne keljen lába. Balázzsal rájövünk, hogy ez az információ kifejezetten feldob minket, hiszen így ünnepnapnak élünk meg minden alkalmat, amikor ott találjuk a biciklit, ahol hagytuk. https://bikeedmonton.ca/stolen-bikes Aztán azért mégis. Amikor szerdán lementem a nyelviskolából, és a narancssárga bicóm sehol sem volt, kicsit megilletődtem. De semmi aggodalom, még aznap (!) felajánlott egy frissen szerzett barátom egy másikat helyette (#kávéfőző). Szóval biciklivel járunk, amíg lehet.  A minap is, letettem a Downtownban a bevásárló központ előtt, beszaladtam valamit elintézni. Bent rájöttem, hogy nem pont a jó oldalról mentem be az épületbe, át kell gyalogolni egy...

Pénteken minden gyerek narancssárga pólóban megy suliba, hétfőn munkaszüneti nap lesz, juhéj! Illetve hát... Otthon március 15-én vagy október 23-án erősen kell dolgoznom magamon, hogy ünnepnek tekintsem ezeket a napokat, vagy hogy ott és akkor bármiféle érzelem tapadjon hozzájuk. (Kivéve, hogy március 15-én van P. szülinapja:) Nyilván a mögöttem húzódó sok évtized, a megélt rendszerek folytonos interpretációs kérődzése sem könnyíti meg a dolgom. Meg hát a kis önző, de el nem ítélhető hurrá, ma nincs munka öröme sem segíti a kapcsolódást. Most itt, ebben a kontextusban szabad vagyok ezektől a terhektől. Lehet, hogy ezért, nem tudom. De a narancsárga póló napjának gondolatától simán elsírtam magam már vagy háromszor. Kanadában 1831 és 1996 (!) között több mint 150 ezer őslakos gyereket szakítottak el a szüleiktől és vittek egyházak által vezetett iskolákba asszimilácós céllal.  Every child matters Ezek közül a gyerekek közül a legfiatalabbak ma harmincas éveik végein is járhatnak. ...