Ugrás a fő tartalomra

Jogsi

Eleve be voltam tojva némiképp az idegen országban való vezetéstől. Gergő jótanácsával és Zsófi sztorijával a zsebemben indultam az új kontinensre: Csak egyet mondok, ha megállít a rendőr, ne kezdj a jogsid után kotorni európai módra, hagyd a kezed a kormányon és ne mozdulj, mert azt hiszi, fegyverért nyúlsz, és fejbe lő. Aztán mondogathatjuk magunk között, hogy ÁÁÁÁgi, hát nem megmondtam? Zsófi története nem hipotetikus, maga a valóság: egy kis kaland után a földön a kezükre ülve találták magukat a lopottnak vélt autójuk mellett.

Persze tudtam, ezek az USA-ban történtek (vagy, Zsófi?), ez pedig Kanada és én vagyok. Nem riasztanak vissza a jókedélyű ismerőseim hülyeségei. No para. 

Mégis, egy bérelt autót megkarcolni, ne adj isten behorpasztani -- a gatyánk megy rá. És az automata váltóról nem is beszélve. Ennek kapcsán szintén a fent nevezettektől kaptam tanácsot: Gergő azt mondta, üljek a bal lábamra és nem lesz baj (most látom, ez a különböző végtagokra ülés ezen a kontinensen bejöhet). Zsófi azt mondta, csak egyszer repülünk ki az ablakon egy, a nemlétező kuplungra taposástól, aztán úgyis megjegyzem. 


Találtunk egy karcolást az autón, mikor vittük vissza: noha tudtuk, hogy nem én voltam, mégsem tudtunk szabadulni a gondolattól, hogy karóba húznak heted íziglen

Ok, akkor kezdjük gyakorlást a közösségi autóval (CommonAuto). Az biztonságos terepnek látszik, csak felkapod valamelyik közeledben lévő példányt, és kezdődhet a bénázás. Nem liheg a nyakadban egy autókölcsönzős, aki egy pillanat alatt leveszi, hogy nem tudsz vezetni (ilyen autót). Én, aki számtalanszor hagyok ott 10 perc verejtékes körözés után fellelt parkolóhelyet, mert úgy ítélem, hogy valaki bámulja a parkolásom, ezt a verziót csöppet stresszesnek véltem. Szóval, igaz, hogy a CommonAuto egyáltalán nem olyan klassz, mint a GreenGo, mert igen kevés van belőle, és különben is, a házunktól csak két km-re lehet megállni vele, tehát a téli fagyos beugrok az autóba problémát nem oldja meg, de tanulókocsinak jó. Balázst magammal rángatom, a vezetőülésen kigooglizza, hogy hogyan is kell beindítani. Fasza. Tudok vezetni!

Az némiképp azért megzakkant, hogy teli piros lámpánál simán lehet jobbra kanyarodni, a villogó piros jelzés pusztán egy röpke körbenézésre figyelmeztet, hogy utána bármely irányba mehessek, amikor meg balra kanyarodok, akkor a tőlem jobbra lévők piros jelzése alatt vagyok kénytelen elhaladni, összeszorult gyomorral várva, hogy a soksávos kereszteződésben melyik irányból érkezik az istencsapása. De az autó megy, és még ki sem repültünk a szélvédőn.

A következő két alkalommal már bérelt autóval száguldunk másfél ezer km-t a Sziklás-hegység felé. Kilencvennel. Néha száztízzel is. Aztán óvatosan megkérdezem a közelebbi  ismerőseinket (ugye hát mit is jelent ez itt), hogy hát hogyan is van itt a bünti gyorshajtással, akik elkerekedett szemmel mondják, hogy ők nem tudják (=nem szoktak gyorshajtani). Én behúzom fülem-farkam, hogy persze csak elméleti volt a kérdés. Most várjuk postást.

Ti nem nyomtátok volna ezerrel, hogy odaérjetek?

Nade. Most, hogy ilyen profi lettem, kezd lejárni a magyar jogsim. Három hónap után ugyanis nem érvényes itt a külföldi jogosítvány. Nem ügy ittenit szerezni, csak egy teszt, egy gyakorlati vizsga, ha volt már jogosítványom, órákat sem kell venni előtte, és máris megvan. Nem is annyira drága. Mondjuk a téli időszakba ne csússzak bele a vizsgázásba, mondják itteni jóakaróim. (Csússzak, értitek...) 

Ok, tanulom hát a kreszt. Mitől, hány méterre szabad vagy nem szabad a mit, hány hónap büntit kapsz a miért, mit jelent, ha a sárga-fekete csíkos jelzésen balra, és mit, ha jobbra tart a csíkozás azokon a táblákon, amelyek között percekig egyáltalán nem veszem észre a különbséget. De az egyik kedvenc kérdésem mégis arra vonatkozik, hogy mi a teendő, ha éppen egy temetési ceremóniába botlasz. Nem, nem kell kiugrani és ellenőrizni, hogy tényleg elhunyt-e az elhunyt, és imát sem kell mondani a lelkéért. Szóval tanulok.

Csakhogy. Itt a következő bökkenő: abban a pillanatban, hogy jelentkezel vizsgára, a magyar jogosítványod elveszik, bevonják, megeszik, kész, vége, kampec. Soha többé nem kapod kézhez. Izé, ez egy kicsit megrendít. Majd kelet európai agyamban felkapcsol a lámpa, hogy tulajdonképpen az Okmányirodában már most bejelenthetném online, hogy elvesztettem és adjanakmámásikat

OK, ez is pipa. Jöhet a vizsga. Bár arról egyelőre fogalmam sincs, hogy mit is fogok vezetni vele. De lesz kanadai jogsim is.


A kulcstartón látható epl.ca könyvtár jegy külön posztot ér





 


Megjegyzések

  1. Szilágyi Zsófi2024. október 15. 3:22

    Száz szónak is egy a vége: nagyon jól áll neked Ági ez a piros autó. Ez a helyzet. :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Narancssárga Póló Napja

Pénteken minden gyerek narancssárga pólóban megy suliba, hétfőn munkaszüneti nap lesz, juhéj! Illetve hát... Otthon március 15-én vagy október 23-án erősen kell dolgoznom magamon, hogy ünnepnek tekintsem ezeket a napokat, vagy hogy ott és akkor bármiféle érzelem tapadjon hozzájuk. (Kivéve, hogy március 15-én van P. szülinapja:) Nyilván a mögöttem húzódó sok évtized, a megélt rendszerek folytonos interpretációs kérődzése sem könnyíti meg a dolgom. Meg hát a kis önző, de el nem ítélhető hurrá, ma nincs munka öröme sem segíti a kapcsolódást. Most itt, ebben a kontextusban szabad vagyok ezektől a terhektől. Lehet, hogy ezért, nem tudom. De a narancsárga póló napjának gondolatától simán elsírtam magam már vagy háromszor. Kanadában 1831 és 1996 (!) között több mint 150 ezer őslakos gyereket szakítottak el a szüleiktől és vittek egyházak által vezetett iskolákba asszimilácós céllal.  Every child matters Ezek közül a gyerekek közül a legfiatalabbak ma harmincas éveik végein is járhatnak. ...

...nem csalok

Az úgy volt, hogy amikor leszálltunk félkómában augusztusban a repülőről, akkor Alex, aki várt bennünket, hogy ideiglenes telephelyünkre szállítson, úgy érezte, hogy itt az idő friss ismeretségünk hajnalán, hogy megossza velünk a nagy újságot: van ám Edmontoban olyan környék, aminek csodájára járnak az emberek Halloweenkor, úgy kirittyentik a lakók a házuk táját. Mondanom sem kell, ott és akkor hogy feldobott a hír... Aztán úgy egy hónappal ezelőtt bőszen tekerek hazafelé, amikor az első csontvázkéz kinyúl felém a földből. Éppen anyuékkal voltam messengerben, rögtön élő közvetítést is kaptak az előkertben látható további kalickába zárt madárcsontvázakról, sírkövekről és giga méretű pókhálókról. A hullák gyors szaporodását kezdtük megszokni. Mondjuk azért a fehér ruhás szellemnéni, aki a kertben üldögélt csipkés kis ruhácskájában okozott némi fenforgást. A kezében lévő fehér bodros csészikéjét egy óvatlan pillanatban ugyanis a szájához emelte. Az első sikollyal kísért riadalmunk és a gy...