Kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

Ez a kb két és fél évtizede kísértő rémmondat, ami eleinte elképedést, mély döbbenetett, majd harsány kacajt, olykor pedig, például a végeláthatatlan achilles kanosszajárásom kapcsán, tehetetlen dühöt váltott ki belőlem, az utóbbi hetekben különös értelmet nyert.

Kövünk is van. Vagy a kőnek vagyunk mi - indiánosan.

Mert itt van ám. Gyógyszerészem is. De már az első nap lett egy mobilnetesem, egy bankárom, alig egy hét múlva egy buszvezetőm, majd szert tettem egy különbejáratú nyelviskola-coachra, aztán lett farmerárusom is gyorsan. A színes bőrövesem sajnos kicsit messze van a lakásunktól.

És bakker, ez nem vicc. Mert az úgy volt, hogy bementünk mobilnetet intézni, és az indiai fickó, miután megnézte, telepítette, átállította, egy óra múlva utánk telefonált. A bankosunkkal még otthon egyeztettünk egy meetinget, majd az egy órás kis megbeszélésünk után, mondta, hogy keressük bármivel. Eddig háromszor tárgyalt vele Balázs, és most kértünk új időpontot, hogy az itt meglehetősen gyakori cybertámadások elleni lépésekben megsegítsen. Elmagyarázza, felelősséget vállal, kéri, hogy jelezzük, ha valami nem érthető. Buszvezetőnk úgy lett (igaz, ő csak egy napra), hogy elmentünk az Elk Islandra egy ingyenes, minden hétvégén közlekedő helyi járattal, amire előzőleg be kellett online csekkolni. Aztán helyben a vezető várt bennünket széles mosollyal, kezében a névsorral. Amikor mindenki befutott, bemutatkozott, köszöntött, térképet osztott szét közöttünk, majd útközben megérdeklődte, hogy kinek kellene pisilnie, elmondta a lehetőségeinket, aggódva kérdezte, hogy meg kellene-e állni valamiért esetleg, számon tartott minket, majd visszafelé (munkaideje lejártával mit sem törődve) felajánlotta, hogy tegyünk egy extra bölényleső kört a busszal. A nap végén mosollyal az arcán búcsúztatott el mindannyiunkat.

A farmerárus azért érdekes, mert mint tudjuk, az egyedfejlődés során van egy olyan állapot, amikor a gyermekre a gyerekméret már, a felnőtt ruhaméret még nem stimmel. Így hát égen-földön nem lehet nadrágot, pulcsit, kabátot szerezni az éppen divatérzékennyé váló utódra. (Na jó, az van, hogy itt sok az ázsiai nő, ezért jelen pillanatban fordulni látszik a kocka, és minden valószínűség szerint a kérdéses egyednek tudok legelőször téli kabátot és téli csizmát lőni). 

Szóval a farmerárusunk, aki tökéletesen vette, hogy bizony kamaszlánnyal van dolga, így nem csak a külön csípő, derék, nadrághossz méret eltalálása (minden paraméter külön számozva, és természetesen a boltban előrántható) a feladat, hanem az anyai szabad szemmel nem látható fazon és fazon közötti különbségekre is ügyelni kell. Tehát szigorúan Z-vel tárgyalt (anyuka olykor tehetetlenül toporgott), majd a kezébe nyomott uszkve 15 darab nadrágot, majd elnézést kérve, hogy egy kicsit magunkra hagy bennünket, elmondta a nevét, és lelkünkre kötötte, hogy amint elakadunk, azonnal keressük őt személyesen, a kollégákon keresztül. Erre azonban nem került sor, mert időről időre visszapenderült, amíg a 13 éves le nem vadászta élete farmerjét.  

Boldogszomorúan mondhatom hát, hogy ... van orvosom és gyógyszerészem...