Ugrás a fő tartalomra

Mínusz negyven

Biciklivel járunk, amíg lehet. Amíg be nem üt a fagy. Vagy el nem lopják. Mármint az összes biciklinket. A fagy nem lehet akadály, csak egy fat bike-ot kellene beszerezni. 


A biciklitolvajlás pedig megtörténhetik, mondják, és külön oktatást tartanak a diákoknak a suliban, hogy hogyan lehet úgy lekötni a biciklit, hogy ne keljen lába. Balázzsal rájövünk, hogy ez az információ kifejezetten feldob minket, hiszen így ünnepnapnak élünk meg minden alkalmat, amikor ott találjuk a biciklit, ahol hagytuk.


https://bikeedmonton.ca/stolen-bikes

Aztán azért mégis. Amikor szerdán lementem a nyelviskolából, és a narancssárga bicóm sehol sem volt, kicsit megilletődtem. De semmi aggodalom, még aznap (!) felajánlott egy frissen szerzett barátom egy másikat helyette (#kávéfőző).

Szóval biciklivel járunk, amíg lehet.  A minap is, letettem a Downtownban a bevásárló központ előtt, beszaladtam valamit elintézni. Bent rájöttem, hogy nem pont a jó oldalról mentem be az épületbe, át kell gyalogolni egy hídon, hogy a megfelelő szárnyba jussak. Aztán boldogan baktattam vissza, az okmányirodában töltött pontosan két percem után. Kint azonban rájöttem, hogy egy másik ajtón jöttem ki...

Elindultam az épület mellett, hogy odajussak a megfelelő kijáratához. Egyszercsak látom, hogy ott a híd fölöttem, amin az imánt átmentem. 



Kicsit elcsodálkoztam, mert úgy emlékeztem, hogy belül visszafelé is áthaladtam rajta, de nem akadok fent a megfigyelőképességem hiányán. Követtem tehát az épület oldalát, ahogy Ariadnétól tanultam - egyszer csak eljutok a biciklisnek hitt kijáratig. Ekkor jött a meglepetés.

Még egy híd. Na bakker, tehát három tömbnyi épületet kell körbejárnom, hogy megtaláljam a biciklim. Megy az idő, kicsit kezdek hisztis lenni. Na jó, nagyon. Aztán egyszercsak felnézek a felhőkarcolók között: csupa híd odafent ez a város. Jesszusom, a mínusz negyvenek miatt itt így építkeznek, hasít belém, hogy télen ne fagyjon be az ember szempillája (úgyis befagy), amíg átüget egyik épületből a másikba...

Kis csalás, ez a kép éppen Calgaryban készült (K.ZS., látod?!), de a jelenség jól megfigyelhető



update: azóta még egy biciklink oda...

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Narancssárga Póló Napja

Pénteken minden gyerek narancssárga pólóban megy suliba, hétfőn munkaszüneti nap lesz, juhéj! Illetve hát... Otthon március 15-én vagy október 23-án erősen kell dolgoznom magamon, hogy ünnepnek tekintsem ezeket a napokat, vagy hogy ott és akkor bármiféle érzelem tapadjon hozzájuk. (Kivéve, hogy március 15-én van P. szülinapja:) Nyilván a mögöttem húzódó sok évtized, a megélt rendszerek folytonos interpretációs kérődzése sem könnyíti meg a dolgom. Meg hát a kis önző, de el nem ítélhető hurrá, ma nincs munka öröme sem segíti a kapcsolódást. Most itt, ebben a kontextusban szabad vagyok ezektől a terhektől. Lehet, hogy ezért, nem tudom. De a narancsárga póló napjának gondolatától simán elsírtam magam már vagy háromszor. Kanadában 1831 és 1996 (!) között több mint 150 ezer őslakos gyereket szakítottak el a szüleiktől és vittek egyházak által vezetett iskolákba asszimilácós céllal.  Every child matters Ezek közül a gyerekek közül a legfiatalabbak ma harmincas éveik végein is járhatnak. ...
5 megjegyzés
További információk

...nem csalok

Az úgy volt, hogy amikor leszálltunk félkómában augusztusban a repülőről, akkor Alex, aki várt bennünket, hogy ideiglenes telephelyünkre szállítson, úgy érezte, hogy itt az idő friss ismeretségünk hajnalán, hogy megossza velünk a nagy újságot: van ám Edmontoban olyan környék, aminek csodájára járnak az emberek Halloweenkor, úgy kirittyentik a lakók a házuk táját. Mondanom sem kell, ott és akkor hogy feldobott a hír... Aztán úgy egy hónappal ezelőtt bőszen tekerek hazafelé, amikor az első csontvázkéz kinyúl felém a földből. Éppen anyuékkal voltam messengerben, rögtön élő közvetítést is kaptak az előkertben látható további kalickába zárt madárcsontvázakról, sírkövekről és giga méretű pókhálókról. A hullák gyors szaporodását kezdtük megszokni. Mondjuk azért a fehér ruhás szellemnéni, aki a kertben üldögélt csipkés kis ruhácskájában okozott némi fenforgást. A kezében lévő fehér bodros csészikéjét egy óvatlan pillanatban ugyanis a szájához emelte. Az első sikollyal kísért riadalmunk és a gy...
2 megjegyzés
További információk

Jogsi

Eleve be voltam tojva némiképp az idegen országban való vezetéstől. Gergő jótanácsával és Zsófi sztorijával a zsebemben indultam az új kontinensre: Csak egyet mondok, ha megállít a rendőr, ne kezdj a jogsid után kotorni európai módra, hagyd a kezed a kormányon és ne mozdulj, mert azt hiszi, fegyverért nyúlsz, és fejbe lő. Aztán mondogathatjuk magunk között, hogy ÁÁÁÁgi, hát nem megmondtam?  Zsófi története nem hipotetikus, maga a valóság: egy kis kaland után a földön a kezükre ülve találták magukat a lopottnak vélt autójuk mellett. Persze tudtam, ezek az USA-ban történtek (vagy, Zsófi?), ez pedig Kanada és én vagyok. Nem riasztanak vissza a jókedélyű ismerőseim hülyeségei. No para.  Mégis, egy bérelt autót megkarcolni, ne adj isten behorpasztani -- a gatyánk megy rá. És az automata váltóról nem is beszélve. Ennek kapcsán szintén a fent nevezettektől kaptam tanácsot: Gergő azt mondta, üljek a bal lábamra és nem lesz baj (most látom, ez a különböző végtagokra ülés ezen a kontine...
1 megjegyzés
További információk