Ugrás a fő tartalomra

Mínusz negyven

Biciklivel járunk, amíg lehet. Amíg be nem üt a fagy. Vagy el nem lopják. Mármint az összes biciklinket. A fagy nem lehet akadály, csak egy fat bike-ot kellene beszerezni. 


A biciklitolvajlás pedig megtörténhetik, mondják, és külön oktatást tartanak a diákoknak a suliban, hogy hogyan lehet úgy lekötni a biciklit, hogy ne keljen lába. Balázzsal rájövünk, hogy ez az információ kifejezetten feldob minket, hiszen így ünnepnapnak élünk meg minden alkalmat, amikor ott találjuk a biciklit, ahol hagytuk.


https://bikeedmonton.ca/stolen-bikes

Aztán azért mégis. Amikor szerdán lementem a nyelviskolából, és a narancssárga bicóm sehol sem volt, kicsit megilletődtem. De semmi aggodalom, még aznap (!) felajánlott egy frissen szerzett barátom egy másikat helyette (#kávéfőző).

Szóval biciklivel járunk, amíg lehet.  A minap is, letettem a Downtownban a bevásárló központ előtt, beszaladtam valamit elintézni. Bent rájöttem, hogy nem pont a jó oldalról mentem be az épületbe, át kell gyalogolni egy hídon, hogy a megfelelő szárnyba jussak. Aztán boldogan baktattam vissza, az okmányirodában töltött pontosan két percem után. Kint azonban rájöttem, hogy egy másik ajtón jöttem ki...

Elindultam az épület mellett, hogy odajussak a megfelelő kijáratához. Egyszercsak látom, hogy ott a híd fölöttem, amin az imánt átmentem. 



Kicsit elcsodálkoztam, mert úgy emlékeztem, hogy belül visszafelé is áthaladtam rajta, de nem akadok fent a megfigyelőképességem hiányán. Követtem tehát az épület oldalát, ahogy Ariadnétól tanultam - egyszer csak eljutok a biciklisnek hitt kijáratig. Ekkor jött a meglepetés.

Még egy híd. Na bakker, tehát három tömbnyi épületet kell körbejárnom, hogy megtaláljam a biciklim. Megy az idő, kicsit kezdek hisztis lenni. Na jó, nagyon. Aztán egyszercsak felnézek a felhőkarcolók között: csupa híd odafent ez a város. Jesszusom, a mínusz negyvenek miatt itt így építkeznek, hasít belém, hogy télen ne fagyjon be az ember szempillája (úgyis befagy), amíg átüget egyik épületből a másikba...

Kis csalás, ez a kép éppen Calgaryban készült (K.ZS., látod?!), de a jelenség jól megfigyelhető



update: azóta még egy biciklink oda...

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Másik oldal

Szóval az öregúr fia, a kisöregúr (68), aki Costa Ricában lakik a COVID óta, mert ott nem volt kijárási tilalom, ellenben szabadon kenuzhatott a krokodilok között mindvégig, most néhány hónapja Edmontonban van, és maga is eljött az öregúr másik gyerekének a házába, aki 69 évesen vagányan wakeboardozik (=motorcsónak vetette hullámokon szörfözik kötél nélkül) a kert aljában megbúvó tavon, és bár a pasijának nem olyan motorcsónakja van, amit direkt erre a célra veti e sporthoz a hullámokat, 5 percig simán siklik esés nélkül a házilag beépített hullámvetőn. Meg eljöttek a gyerekkori barátaik is a partira. Kenuzás, vízideszka, sasfészek-lesés, grillezés, kürtőskalács. Ez volt a progi. És akkor én, az asztalnál a baráti házaspár kérdésére az idegennyelv csalfa védőbúrája alatt ücsörögve kiböktem: bejártam az egyetemre indigenous studiest tanulgatni. Néma csend. Pengévé feszülő szájak, a házaspár keresi egymás tekintetét. A nő nyel egyet, majd összeszedi magát és igyekszik hangsúlyával to...

Letészem

Ezzel a képpel búcsúzom Kanadától, az itteni mókáktól. A nagy lakást betetriszeztük egy U-HAULba (piaci rés, otthon is kéne: kültöztetőautó-bérlés), átmentünk egy garzonba, ahol B még egy évet eltölt (igen, ő marad).  A ReUse Centerbe visszavittük a fel nem használt papírzacsikat, kézműves izéket, dekorációkat, és hoztunk költöztetődobozokat. (Hihetetlen: tartományi fenntartású intézmény: beviszed, azonnal szortírozzák, polcokra rakják, és viheti, aki akarja. És elviszik. A tojástartókat és a tejfölösdobozokat és a zsírkrétákat is mind egy szálig. Művészek, tanárok, kitudjafejüketmibentörők. Innen lett képkeretünk, nélkülözhetetlen papírhengerünk, de még karácsonyfánk is. És ide hoztuk mindezt vissza.)  Z. ágyát eladtuk, és utoljára még egy idegentől kaptunk egy felfújható ágyat, mert kell még erre a hétre. Csak úgy adta, ahogy itt a kávéfőzőket szokás osztogatni. Fáj a szívünk, de várjuk is a találkozást veletek, nagyon. Otthon élőben folytatom. Ha eljöttök, még mesélek....
Powwow. Őslakosok találkozója, táncversenye, rituáléja. Ünnepi felvonulás, dobszó és tánc három napon át. Olvastam róla regényekben, hallottam hírét. Nyári időszakban vannak, akik az országon belül powwowról powwowra utaznak, mint az otthoni fesztiválozók. A powwow királynőség azonban nem egyenlő a buligirlséggel. Ha megválasztanak, annak kulturális jelentősége van: egy közösség bízik benned, és feladatod, hogy menj, felelj meg a címnek és a kultúrádnak. (Hallottunk rendezvényen beszédet mondani powwow princess-t, aki saját történetéről és kulturájához való viszonyáról mesélt, királynői szalaggal testén, koronával a fején. Nem mondott semmi érdekeset, mondhatnám először értetlenül néztünk össze L-lel, hogy ez meg mi. Mégis lenyűgözött, hogy százak hallgatják egy teremben, mert fontos a szava. Fontos ő maga, és az, hogy artikulálja identitását - ezzel példát mutatva a keresőknek. Azoknak, akik nem mernek, tudnak, akarnak kapcsolódni népcsoportjukhoz.) Szóval hallottam én ezekről az ünne...