Ugrás a fő tartalomra

Mínusz negyven

Biciklivel járunk, amíg lehet. Amíg be nem üt a fagy. Vagy el nem lopják. Mármint az összes biciklinket. A fagy nem lehet akadály, csak egy fat bike-ot kellene beszerezni. 


A biciklitolvajlás pedig megtörténhetik, mondják, és külön oktatást tartanak a diákoknak a suliban, hogy hogyan lehet úgy lekötni a biciklit, hogy ne keljen lába. Balázzsal rájövünk, hogy ez az információ kifejezetten feldob minket, hiszen így ünnepnapnak élünk meg minden alkalmat, amikor ott találjuk a biciklit, ahol hagytuk.


https://bikeedmonton.ca/stolen-bikes

Aztán azért mégis. Amikor szerdán lementem a nyelviskolából, és a narancssárga bicóm sehol sem volt, kicsit megilletődtem. De semmi aggodalom, még aznap (!) felajánlott egy frissen szerzett barátom egy másikat helyette (#kávéfőző).

Szóval biciklivel járunk, amíg lehet.  A minap is, letettem a Downtownban a bevásárló központ előtt, beszaladtam valamit elintézni. Bent rájöttem, hogy nem pont a jó oldalról mentem be az épületbe, át kell gyalogolni egy hídon, hogy a megfelelő szárnyba jussak. Aztán boldogan baktattam vissza, az okmányirodában töltött pontosan két percem után. Kint azonban rájöttem, hogy egy másik ajtón jöttem ki...

Elindultam az épület mellett, hogy odajussak a megfelelő kijáratához. Egyszercsak látom, hogy ott a híd fölöttem, amin az imánt átmentem. 



Kicsit elcsodálkoztam, mert úgy emlékeztem, hogy belül visszafelé is áthaladtam rajta, de nem akadok fent a megfigyelőképességem hiányán. Követtem tehát az épület oldalát, ahogy Ariadnétól tanultam - egyszer csak eljutok a biciklisnek hitt kijáratig. Ekkor jött a meglepetés.

Még egy híd. Na bakker, tehát három tömbnyi épületet kell körbejárnom, hogy megtaláljam a biciklim. Megy az idő, kicsit kezdek hisztis lenni. Na jó, nagyon. Aztán egyszercsak felnézek a felhőkarcolók között: csupa híd odafent ez a város. Jesszusom, a mínusz negyvenek miatt itt így építkeznek, hasít belém, hogy télen ne fagyjon be az ember szempillája (úgyis befagy), amíg átüget egyik épületből a másikba...

Kis csalás, ez a kép éppen Calgaryban készült (K.ZS., látod?!), de a jelenség jól megfigyelhető



update: azóta még egy biciklink oda...

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Ma is és ma is és

ma is kapom. Asszem sikerült valami kávéfőzőgép gyártósor mellé keverednem. Mert ugye azt hittem, hogy akkor így július utolsó haramda táján már csak megírom könnyes szemmel, hogy igen, augusztus 11-én én a lányokkal végleg, Balázs 12-én két hétre haza. Hogy hahó, Zsófi; hahó, Gergő, lebegtettük,  mellébeszéltünk amíg lehetett, de most már tuti, újra kell a kecónk. Bocs.    És persze, megírhatom, és könnyezhetek is akár örömömben akár bánatomban, és búcsúzkodhatnék és öltöztethetném díszbe a szívem,  de akkor a kávéfőzők - mint valami idióta rajzfilmben - mind a földön landolnának.  Mert ugye még igen, végigviszem a csoportom, és elmegyek helyettesíteni is néhány órát. És jaj, még legalább kétszer három óra kell hetente hogy a cikket megírjuk Jannel. De az ékszerkészítő nőhöz is be kéne ugrani egy fél napra, és az öregúrral is tervben van még egy evezés. Igen, az antiabelizmus workshopra is elmegyek és utána beülünk valahova Juleennel. Szabadtéri kürtőskalácssü...
Megjegyzés küldése
További információk

Hogyan lett műanyag karácsonyfánk?

Az úgy volt, hogy akkor lettem gyanús magamnak, amikor a halloweeni gusztustalanságok elkezdtek tetszeni. Sőt. Nem kell mélyanalízis, hogy felismerjem, hogy tulajdonképpen kifejezetten izgattak. Tekintetem folyton kutatta az utcán az újabb és újabb szörnyűségeket. Egy-egy zombi megtekintésére odarángattam a családot esténként. A műanyag varázslat kifejezetten magával ragadott. Ez azért is különösképp figyelemre méltó, mert azt hiszem, életemben nem néztem rá korábban egy zombi, vámpír vagy csontváz jelmezre, voltaképpen meg sem tudtam különböztetni őket, mert agyam egyöntetűen a "hülyeség" címkét ragasztotta rájuk, ami a további formai-tartalmi differenciálásnak egy csapásra útját állta. Elmúlt a Halloween, és azon nyomban karácsony lett. Nem viccelek, tényleg. Csak azért nem írtam róla korábban, mert meg kellett küzdenem azzal, hogy térdig járunk  a karácsonyban, amikor még advent sem volt: fehér utcák és a lakásokban-utcán szaporodó karácsonyfák, fényízléstelenségek. Ahogy...
2 megjegyzés
További információk

NEMECSEK- csupa nagybetűvel

Az, hogy egy sima nyilvános bemutatkozáskor hozzáteszed, hogy she/her vagy éppen hogy she/they itt teljesen normális. Én azonban még nem tudtam soha megtoldani a nevemet a nemi rangommal, címemmel. Nem tudom kimondani, mert zavarba hoz.  Egyrészt úgy, ahogyan anno a hátam mögé néztem, hogy kivel beszélnek, amikor először tanárnő nek vagy anyuká nak neveztek. Éppen így elég szűkösnek érzem (és magamra egyáltalán nem passzolónak) a nő címkét. Egyszerűen mert nem tudom mi az. (Ahogy egyszer Zs. mondta, hogy egy szülőin körülnézve látod a csupa retikülös anyukát, és te elhűlve konstatálod, hogy te bizony soha de soha nem leszel nő .) Mondjuk azon kiakadnék asszem, ha valaki azt mondaná rám, hogy ez a fiú tiszta hülye mert ilyeneken gondolkodik . De ez az én kis nyomorom. Viszont az is zavarba hoz, csak egészen másképp, hogy más  úgy mutatkozik be, hogy she/her vagy he/him. Olyan férfiak és nők, akiknek látszólag nem tisztázandó a kérdés. A világ legtermészetesebb módján illesztik...
Megjegyzés küldése
További információk