Ugrás a fő tartalomra

Mínusz negyven

Biciklivel járunk, amíg lehet. Amíg be nem üt a fagy. Vagy el nem lopják. Mármint az összes biciklinket. A fagy nem lehet akadály, csak egy fat bike-ot kellene beszerezni. 


A biciklitolvajlás pedig megtörténhetik, mondják, és külön oktatást tartanak a diákoknak a suliban, hogy hogyan lehet úgy lekötni a biciklit, hogy ne keljen lába. Balázzsal rájövünk, hogy ez az információ kifejezetten feldob minket, hiszen így ünnepnapnak élünk meg minden alkalmat, amikor ott találjuk a biciklit, ahol hagytuk.


https://bikeedmonton.ca/stolen-bikes

Aztán azért mégis. Amikor szerdán lementem a nyelviskolából, és a narancssárga bicóm sehol sem volt, kicsit megilletődtem. De semmi aggodalom, még aznap (!) felajánlott egy frissen szerzett barátom egy másikat helyette (#kávéfőző).

Szóval biciklivel járunk, amíg lehet.  A minap is, letettem a Downtownban a bevásárló központ előtt, beszaladtam valamit elintézni. Bent rájöttem, hogy nem pont a jó oldalról mentem be az épületbe, át kell gyalogolni egy hídon, hogy a megfelelő szárnyba jussak. Aztán boldogan baktattam vissza, az okmányirodában töltött pontosan két percem után. Kint azonban rájöttem, hogy egy másik ajtón jöttem ki...

Elindultam az épület mellett, hogy odajussak a megfelelő kijáratához. Egyszercsak látom, hogy ott a híd fölöttem, amin az imánt átmentem. 



Kicsit elcsodálkoztam, mert úgy emlékeztem, hogy belül visszafelé is áthaladtam rajta, de nem akadok fent a megfigyelőképességem hiányán. Követtem tehát az épület oldalát, ahogy Ariadnétól tanultam - egyszer csak eljutok a biciklisnek hitt kijáratig. Ekkor jött a meglepetés.

Még egy híd. Na bakker, tehát három tömbnyi épületet kell körbejárnom, hogy megtaláljam a biciklim. Megy az idő, kicsit kezdek hisztis lenni. Na jó, nagyon. Aztán egyszercsak felnézek a felhőkarcolók között: csupa híd odafent ez a város. Jesszusom, a mínusz negyvenek miatt itt így építkeznek, hasít belém, hogy télen ne fagyjon be az ember szempillája (úgyis befagy), amíg átüget egyik épületből a másikba...

Kis csalás, ez a kép éppen Calgaryban készült (K.ZS., látod?!), de a jelenség jól megfigyelhető



update: azóta még egy biciklink oda...

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Ma is és ma is és

ma is kapom. Asszem sikerült valami kávéfőzőgép gyártósor mellé keverednem. Mert ugye azt hittem, hogy akkor így július utolsó haramda táján már csak megírom könnyes szemmel, hogy igen, augusztus 11-én én a lányokkal végleg, Balázs 12-én két hétre haza. Hogy hahó, Zsófi; hahó, Gergő, lebegtettük,  mellébeszéltünk amíg lehetett, de most már tuti, újra kell a kecónk. Bocs.    És persze, megírhatom, és könnyezhetek is akár örömömben akár bánatomban, és búcsúzkodhatnék és öltöztethetném díszbe a szívem,  de akkor a kávéfőzők - mint valami idióta rajzfilmben - mind a földön landolnának.  Mert ugye még igen, végigviszem a csoportom, és elmegyek helyettesíteni is néhány órát. És jaj, még legalább kétszer három óra kell hetente hogy a cikket megírjuk Jannel. De az ékszerkészítő nőhöz is be kéne ugrani egy fél napra, és az öregúrral is tervben van még egy evezés. Igen, az antiabelizmus workshopra is elmegyek és utána beülünk valahova Juleennel. Szabadtéri kürtőskalácssü...
Megjegyzés küldése
További információk

Medvespay újratöltve

Amikor majd 10 hónapja élcelődve festettem le nektek a medvesprayt fegyverként magam elé szegező önmagam képét, még nem tudtam. Még fel sem merült bennem. Hogy az volt az első szükséges lépés a mentalizálásban ahhoz, hogy végül családomat védő amazonként - kezemben a sprayvel rójam egy teljes héten át a kilométereket a Sziklás hegységben. Mert ugye addig, hogy tenmagam is elhigyjem, hogy igen, képes vagyok használni a fegyvert, idő kell. Az első napon, amint ehhez a csodához bandukoltunk,  Grassi lakes az első szembe jövő turista kezében spay volt. A másodikéban is. A harmadiknak nem volt karja. Nem viccelek. (Mármint de, mert nyilván nem itt veszítette el szegény a fél karját, de nagyon abszurd volt.) No, ennek a fele sem tréfa, gondoltam magamban, és zsebembe tettem a sprayt, aminek a megvásárlásához egyébként, akárcsak a fegyvervásárlásnál, rögzítik az adataidat a boltban. A csinos kis sárga medvecsengővel (vö: első kép a nadrágomon) pedig bőszen harangoztunk. A Kempingben figy...
Megjegyzés küldése
További információk

A Másik oldal

Szóval az öregúr fia, a kisöregúr (68), aki Costa Ricában lakik a COVID óta, mert ott nem volt kijárási tilalom, ellenben szabadon kenuzhatott a krokodilok között mindvégig, most néhány hónapja Edmontonban van, és maga is eljött az öregúr másik gyerekének a házába, aki 69 évesen vagányan wakeboardozik (=motorcsónak vetette hullámokon szörfözik kötél nélkül) a kert aljában megbúvó tavon, és bár a pasijának nem olyan motorcsónakja van, amit direkt erre a célra veti e sporthoz a hullámokat, 5 percig simán siklik esés nélkül a házilag beépített hullámvetőn. Meg eljöttek a gyerekkori barátaik is a partira. Kenuzás, vízideszka, sasfészek-lesés, grillezés, kürtőskalács. Ez volt a progi. És akkor én, az asztalnál a baráti házaspár kérdésére az idegennyelv csalfa védőbúrája alatt ücsörögve kiböktem: bejártam az egyetemre indigenous studiest tanulgatni. Néma csend. Pengévé feszülő szájak, a házaspár keresi egymás tekintetét. A nő nyel egyet, majd összeszedi magát és igyekszik hangsúlyával to...
Megjegyzés küldése
További információk