Telhetetlenek

Minden áldott reggel, ahogy ötóra tájban (hogy a rossebegyemeg) kinyílik a szemem, azonnal az ablakhoz lépek. Félretolom a lamellákat, hogy konstatáljam a hóhelyzetet. Hogy esik-e valami, és az vajon értelmezhető mennyiségű-e. Ha nem esett semmi, akkor az a nap, vagy legalábbis az elkövetkezendő két perce, a kutyáké. A probléma csak ott van, hogy felfigyeltem arra a tényre, hogy 8,5 cm alatt semminek minősítem a helyzetet, 8,5 és 10 között egy ezaminimum szalad ki belőlem, 10 cm fölött kezd el remény ülni a szívembe, hogy akkor most már talán 40 cm is esik majd. Ami pedig nem. Sosem. 

És az van, hogy kilestem, hogy L. is pontosan ugyanígy jár el: kezei és orra az üvegre cuppannak reggelente, majd mérhetetlen csalódottság ül az arcán 10 cm alatt.

Ma reggel azonban megtört a jég. Mindketten éreztük, hogy erre már a kritikusok sem tudnának semmit mondani a páholyból, L. megállpította, hogy szintugrás történt, mert már nincs mihez mérni a hótömeg növekedését, minden mérce hó alatt.

Erről eszembe jutott, hogy nem csak hó, de hideg is van, be kell dugni az autó blockheaterét (=lélegeztetőgép, ami annyi áramot ad az autónak, hogy ne merüljön le az aksija a nagy hidegben). Szóval be kell dugni a blockheatert, hogy ha el akarunk jutni L. debate versenyére. Kiszaladtam pizsiben (Verusch!!!) áram alá rakni az autót, csak amikor lehúztam a dugaj műanyag védőjét, látom, hogy a fene, a műanyag alatt van még egy átlátszó védő, amire nem is emlékeztem, és az bizony nem mozdul. Húzom így, húzom úgy, mire rájövök, hogy az az átlátszó izé valójában jég, amit állaga és hőmérséklete alapján azért nem tudtam beazonosítani, mert mire odajutottam, valójában fagyott kezeim már csak mímelték a finommotorikus mozdulatokat.

Igen, jól látod, a lakásajtó belülről is jeges....

Boldogan visszatrappolok, hogy most már nekem is van egy sztorim, mert Balázs tegnap esti esete heti verhetetlennek tűnt. Ugyanis tegnap nagy boldogan bejelentette, hogy végre sikerült lecsapnia a szuperkedvezményes hétfői síjegyekre, amire eddig hetek óta sosem, mert akármilyen korán nézte, a jegyek egy perc alatt elfogytak minden áldott héten. De most, a szerencse - és lám a kitartása - meghozta gyümölcsét. Az apró hibára csak fél óra múlva jött rá, amikor ránézett az előrejelzésre: - 25 fokban ki az a hülye, aki síjegyet vesz?

Szóval indulás a debate-re, ahol Kanada védelmi kiadásairól folyik a vita, és ahhoz, hogy a gyerek versenyezhessen, egy felnőttet vinnie kell magával zsűrinek. Balázs dolgozik, Z.-nek még nőnie kell, maradok én kétes angoltudásommal. Mikor befutunk, csecsemőfej nagyságnyi sütik várnak reggeli gyanánt, de én hősiesen inkább odavágtatok a kávégéphez, aminek a kínos löttyét isten bocsássa meg, de hónapok alatt megszerettem (emlékszem, hogy az első hetekben, hogy ki voltam akadva brazil társaimmal, hogy a kanadai oktató nem érti, hogy létezik olyan, hogy aromás, jó kávé, de sajnos az egyáltalában nem az, amit itt termoszszámra, számolatlanul teaként iszogatnak.) Boldogan kortyolgatni kezdem tehát, kétmarokra fogva, mikor elolvasom, hogy ez bizony kizárólag a személyzetnek jár. A bűnjel azonban a kezemben van, mégsem önthetem valakinek a táskájába, hogy utána a poharat begyömöszköljem a zsebembe.

A debate zseniális, angoltudásom hiányosságaira nem derül fény, viszont egy small talkból kiderül, hogy nem, nem az ablakmosó folyadék tartályunk lyukas, amit hetek óta gyanítok, hanem itt az autók az ablakmosót mint az emberek a löttykávét.

Debateről irány Z. edzése, ami szerencsére pont a szomszéd épületben van. L-lel lerogyunk a kilátóba, hogy megbeszéljük az élményeket,  és örüljünk a góloknak és gólpasszoknak.

Nyugi, az anyai szív sem ismeri fel kölkét a videójátékként mozgó kockák között, ezért Z. kobakjára színes ragasztószalagokat tettünk, hogy nehogy egy másik gyerek teljesítményét értékeljük lelkesen edzés után.

Azonban fennakadás. Z. lába kontrollálatlanul csusszan oldalirányba. Újra és újra tehetetlenül esik el. Rajzfilmben komikus lenne, de én mindenféle szörnyű betegséget vízionálok, mígnem rájövünk: Z. néhány napja ragyogó arccal jött haza, hogy ezúttal nem a pályán korizott, hanem az lejegesedett gyalogjárdán, és teljesen körbe tudta korcsolyázni az iskoláját. Úgy látszik, mégsem volt maradéktalanul jó ötlet.

A balul elsült edzésről azonnal megyünk éleztetni. Mire végül hazavergődünk, sötét van, Balázs kollégája szedelődzködik. Majd 10 per múlva kopogtat. Úgy néz ki, mégse megy el. Az ő autója nem volt bedugva... A szomszéd lány vagányan bikáz.  A hőérzet a teló szerint -35. Szerintem már nincs is hőérzet.

A kép még a Szilás-hegységben készült, a hátsó vízesésen vízesés mászók másztak jégycsákánnyal, amit persze L. azonnal maga is ki akart próbálni.