ma is kaptam egy kávéfőzőt

Az úgy volt, hogy akkor lettem gyanús magamnak, amikor a halloweeni gusztustalanságok elkezdtek tetszeni. Sőt. Nem kell mélyanalízis, hogy felismerjem, hogy tulajdonképpen kifejezetten izgattak. Tekintetem folyton kutatta az utcán az újabb és újabb szörnyűségeket. Egy-egy zombi megtekintésére odarángattam a családot esténként. A műanyag varázslat kifejezetten magával ragadott. Ez azért is különösképp figyelemre méltó, mert azt hiszem, életemben nem néztem rá korábban egy zombi, vámpír vagy csontváz jelmezre, voltaképpen meg sem tudtam különböztetni őket, mert agyam egyöntetűen a "hülyeség" címkét ragasztotta rájuk, ami a további formai-tartalmi differenciálásnak egy csapásra útját állta. Elmúlt a Halloween, és azon nyomban karácsony lett. Nem viccelek, tényleg. Csak azért nem írtam róla korábban, mert meg kellett küzdenem azzal, hogy térdig járunk  a karácsonyban, amikor még advent sem volt: fehér utcák és a lakásokban-utcán szaporodó karácsonyfák, fényízléstelenségek. Ahogy...

A nyelvi közmegegyezések nem különleges dolgok, hozzátartoznak napjainkhoz, tudásuk nélkül egy lépést sem tehetük. Tehetnénk. Vagy hát teszünk, és akkor... A dobásaim a judón rendre  good job nak bizonyulnak . Egy-egy hatlamas puffanást az edző  good job ként   aposztorfál.   Feszítek is, hogy hát igen, ez a dobás szép volt, jó munka, ügyes, mondhatni (ha a koromat és tapasztalatlanságomat is figyelembe vesszük) nagyszerű, kivételes. És az edző ezt így, kerekperec tudtomra is adja. Merthiszen, ha elkezdené magyarázni, hogy még hol ragadhattam volna meg a gallért és milyen lendülettel csinálhattam volna másképp, akkor elfedné a tökéletes mozdulat megkérdőjelezhetetlen igazságát; ha csak odaböffenti, hogy ok, next  akkor nagyságomat futószalagterméknek címkézné. De ez szép munka volt, tehát szakmai tisztessége  good job ot mondat vele, és én megveregethetem magamban a vállam, hogy no lám, no lám, micsoda őstehetség vagyok, és erre is csak véletlenül der...

Az úgy volt, hogy egy beszélgetés alkalmával, amikor meséltem valamit az itteni ismerőseimről  istenmentshogykimondjamkicsoda egy ponton felsikkantott: kis barátaid?! És velünk mi lesz? Megnyugtattam, hogy háthiszen mind 68 pluszosok, különben is, no. És nevettünk. Jelentem,  ez   akkor volt. .. Mert ott van például Heather . Vele az első két héten, egy garázsvásár alkalmával ismerkedtünk össze. Szóba elegyedtünk: mit csinálunk itt, miért jöttünk, majd egy ponton elszámolt tízig magyarul. Végül odaadta a névjegykártyáját, hogy hívjam fel, ha gondolom. Hetekig szemeztem a névjegykártyával, hogy mit tudok én beszélgetni valakivel, akinek egyik legfőbb tudható specifikuma, hogy el tud tízig számolni. Aztán rászántam magam. Megbeszéltünk egy randit. Történetesen épp aznap lopták el az első narancssárgát, így, mert kénytelen voltam buszra ülni, késtem a találkáról. Amikor végre megérkeztem, olyan elkeseredve borult a nyakamba az odaveszett bicikli miatt, hogy már-már én volta...

írj" - kérte Zsófi, és rögtön hozzátette, hogy már ha van ilyen. Nos, a szimat jó, nincs, de mégis van. Olvasói kérésre megosztom veletek az előző hétvégénket.  Pénteken eldöntöttük, hogy hétvégére autót bérlünk, mert a hülyének is megéri a fizetése tizedét otthagyni, hiszen hétvégén a két napot másfél áráért kapod. És mert szeretné(n)k elmenni Métis Crossingba, ami egy óra autózásra van a várostól, meg mert akkor délután a tömegközlekedéssel másfél órányira lévő hockey edzésre is 20 perc alatt eljutnánk, ráadásul gyakorolhatnék a hétfői vezetői vizsgára, és mondjuk előre megismerném az autót, amin vizsgáznék. Ja, meg mert így felmarhatnánk egy csomó meleg ruhát a város különböző pontjairól, amit a a Market Place-en már- már lőttünk, de a távolság okán nem szedtünk össze. Az gyorsan kiderül, hogy a fő indok kilőve: vizsgára ugyan nekem kellene autót biztosítani, az autóbérlők azonban nagyon sajnálják, de nem adhatják ki az autót, mert nincs jogosítványom. És férjem sem veheti ki (...