Ugrás a fő tartalomra

A Narancssárga Póló Napja

Pénteken minden gyerek narancssárga pólóban megy suliba, hétfőn munkaszüneti nap lesz, juhéj!

Illetve hát... Otthon március 15-én vagy október 23-án erősen kell dolgoznom magamon, hogy ünnepnek tekintsem ezeket a napokat, vagy hogy ott és akkor bármiféle érzelem tapadjon hozzájuk. (Kivéve, hogy március 15-én van P. szülinapja:) Nyilván a mögöttem húzódó sok évtized, a megélt rendszerek folytonos interpretációs kérődzése sem könnyíti meg a dolgom. Meg hát a kis önző, de el nem ítélhető hurrá, ma nincs munka öröme sem segíti a kapcsolódást.

Most itt, ebben a kontextusban szabad vagyok ezektől a terhektől. Lehet, hogy ezért, nem tudom. De a narancsárga póló napjának gondolatától simán elsírtam magam már vagy háromszor. Kanadában 1831 és 1996 (!) között több mint 150 ezer őslakos gyereket szakítottak el a szüleiktől és vittek egyházak által vezetett iskolákba asszimilácós céllal. 

Every child matters

Ezek közül a gyerekek közül a legfiatalabbak ma harmincas éveik végein is járhatnak. És itt mászkálnak az utcán az elképzelhetetlen traumájukkal. Túlélőknek hívják őket. Ezekben az iskolákban az öngyilkos gyerekek száma nagyon magas volt - számítások, kutatások vannak róla, hogy mekkora is lehetett valójában.

A narancssárga póló Phyllis Webstad túlélő (most ötven néhány éves) aktivista történetéből született. Már aktivista volt javában, amikor egy meghívásra beszédet kellett mondania. Ahogy gondolkodott, hogy mit is mondhatna, egyszer csak előtört belőle a történet: mielőtt bekerült az iskolába, a nagymamája adott neki egy narancssárga pólót. Az iskolában azonnal elvették tőle, hogy semmi ne emlékeztesse otthonára, kultúrájára. Ez volt a hosszú évek megaláztatásainak első lépése.  Ez a sztori a beszéde előtt alig egy órával szakadt ki belőle, előtte soha senkinek nem mondta el. Csak éppen narancssárga ruhadarabja nem volt soha többé. Utálta a narancssárgát. Most egy órája volt beszerezni a beszéde előtt egy  pólót.  

A  sebtiben vásárolt póló furcsán válhatott rögvest szimbólummá.  A munkám során sokat látok ilyet. Egy rég felejtett tárgy felbukkanása hirtelen magával rántja a múltat, mindent felforgat, de ha megtalálja új helyét, a történet más színezetet kap, és ha gyógyulást nem is hozhat, de valahogyan elrendeződik.

Amikor Phyllis remegve, gombóccal a torkában felvette a pólót, valami hihetetlen dolog történt. Mert a pólót ugyan - úgy képzelem - saját magáért vette fel, a saját története, a benne élő kislány rehabilitálásáért,  a tárgy abban a minutumban bekerült a nyilvános szimbolikus térbe. A privát és a közösségi egy pillanatban találkozott össze, ezzel a póló azonnal szimbólummá vált: egyszerre volt ott közvetlenül viselője múltjáért és mindazokért, akikért beszélt.

2013 óta szeptember 30-án hivatalosan ünneplik az Orange Shirt Day -t. Talán ilyen rövid múlttal még nem kell nagyon azon dolgoznia a közösségnek, hogy valóban éljen egy szimbólum, mert fájóan élő magától is.

A turkálóban, ahol elmentünk beszerezni egy-egy ilyen pólót a gyerkeknek, tinik álltak sorban a pénztárnál narancssárag kapucnis felsővel a kezükben. 

A képen a Strachona High School főbejárata látható. Az üzeneteket tartalmazó fa az iskola címerén áll. A földön látható címer különlegessége, hogy arra senki ember fiának nem szabad rálépni, tehát a főbejárat eltti közvetlen szakaszt nem szabad használni.

Megjegyzések

  1. Na én is majdnem sírtam egyet a 3as metrón

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Erről írok majd később, de nagyon érdekes, hogy szisztematikusan gyűjtik a túlélők történeteit, és buzdítanak arra, hogy mondják el. Az "állami ünnepségen" is kiálltak és mondták néhányan. Ezek traumák: testi, lelki és szexuális abúzusokról szólnak mind. A képernyőn a TV-ben folyamatosan a felirat, hogy akinek támaszra van szüksége milyen segélyvonalat hívhat. Ha jól értem, az utcán élő súlyos drogfüggők nagy része is közülük kerül ki. Egyébként az Anne with an E-ben is van egy szál erről, ha láttad, de nézd meg az Indian Horse című filmet, Wagamese könyvéből készült, egy őslakos tehetséges hokis srác életéről szól.

      Törlés
  2. wow, micsoda történet!

    VálaszTörlés
  3. Megjöttem :-)
    Ebben nagyon ügyes Észak-Amerika , erős szimbólumok kialakításában és használatában, illetve a történelem személyes történetekké alakításában, ami megkönnyíti a kapcsolódást és az empátiát. Ezt nagyon szívesen hazahoztam volna.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azért nagyon kíváncsi lennék, hogy az Egyesült Államok és Kanada ebben miben különbözik, mert szerintem nagyon. Odáig még nem is mertem nézni, annyira ámulok az itteni tapasztalataimon. Majd még írok egy fura élményemről: részt vettem véletlenül egy indigenous szertartáson :)

      Törlés
  4. Wow.Ez érdekelne, ha pu likus, hogy csöppentél véletlenül egy indigenous szertartásba. Üdv, a milk@

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát az van, hogy mivel elég nyitott füllel járok, egyre több ilyen helyzetbe akadok. Ha nem is konkrét szertartásba. Az emberek nagyon szívesen beszélnek arról, hogy hogyan küzdenek az indigenous identitásukkal. Meg egy csomó rendezvény is van (könyvbemutatók, storytelling alkalmak etc), ahol ez van központban. Egy szeánszra konkrétan bekéredzkedhettem volna a múltkor, egy hosszabb beszélgetés után valakivel, de ott nekem szállt inamba a bátorság. Viszont menetm el olyan indigenous közösségi ebédre, ahol én voltam egyedül fehér (munkaidőben volt, délben). Akkor a Métis kormányzóval egy asztalnál ültem :). SZóval szaporodnak a kalandjaim, és mivel folyamatosan őslakos szerzők regényeit olvasom, így egyre inkább érzem, hogy képben vagyok, és a mélységei is valamelyest érzékelhetők (be nem láthatók) számomra.

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Másik oldal

Szóval az öregúr fia, a kisöregúr (68), aki Costa Ricában lakik a COVID óta, mert ott nem volt kijárási tilalom, ellenben szabadon kenuzhatott a krokodilok között mindvégig, most néhány hónapja Edmontonban van, és maga is eljött az öregúr másik gyerekének a házába, aki 69 évesen vagányan wakeboardozik (=motorcsónak vetette hullámokon szörfözik kötél nélkül) a kert aljában megbúvó tavon, és bár a pasijának nem olyan motorcsónakja van, amit direkt erre a célra veti e sporthoz a hullámokat, 5 percig simán siklik esés nélkül a házilag beépített hullámvetőn. Meg eljöttek a gyerekkori barátaik is a partira. Kenuzás, vízideszka, sasfészek-lesés, grillezés, kürtőskalács. Ez volt a progi. És akkor én, az asztalnál a baráti házaspár kérdésére az idegennyelv csalfa védőbúrája alatt ücsörögve kiböktem: bejártam az egyetemre indigenous studiest tanulgatni. Néma csend. Pengévé feszülő szájak, a házaspár keresi egymás tekintetét. A nő nyel egyet, majd összeszedi magát és igyekszik hangsúlyával to...

Letészem

Ezzel a képpel búcsúzom Kanadától, az itteni mókáktól. A nagy lakást betetriszeztük egy U-HAULba (piaci rés, otthon is kéne: kültöztetőautó-bérlés), átmentünk egy garzonba, ahol B még egy évet eltölt (igen, ő marad).  A ReUse Centerbe visszavittük a fel nem használt papírzacsikat, kézműves izéket, dekorációkat, és hoztunk költöztetődobozokat. (Hihetetlen: tartományi fenntartású intézmény: beviszed, azonnal szortírozzák, polcokra rakják, és viheti, aki akarja. És elviszik. A tojástartókat és a tejfölösdobozokat és a zsírkrétákat is mind egy szálig. Művészek, tanárok, kitudjafejüketmibentörők. Innen lett képkeretünk, nélkülözhetetlen papírhengerünk, de még karácsonyfánk is. És ide hoztuk mindezt vissza.)  Z. ágyát eladtuk, és utoljára még egy idegentől kaptunk egy felfújható ágyat, mert kell még erre a hétre. Csak úgy adta, ahogy itt a kávéfőzőket szokás osztogatni. Fáj a szívünk, de várjuk is a találkozást veletek, nagyon. Otthon élőben folytatom. Ha eljöttök, még mesélek....
Powwow. Őslakosok találkozója, táncversenye, rituáléja. Ünnepi felvonulás, dobszó és tánc három napon át. Olvastam róla regényekben, hallottam hírét. Nyári időszakban vannak, akik az országon belül powwowról powwowra utaznak, mint az otthoni fesztiválozók. A powwow királynőség azonban nem egyenlő a buligirlséggel. Ha megválasztanak, annak kulturális jelentősége van: egy közösség bízik benned, és feladatod, hogy menj, felelj meg a címnek és a kultúrádnak. (Hallottunk rendezvényen beszédet mondani powwow princess-t, aki saját történetéről és kulturájához való viszonyáról mesélt, királynői szalaggal testén, koronával a fején. Nem mondott semmi érdekeset, mondhatnám először értetlenül néztünk össze L-lel, hogy ez meg mi. Mégis lenyűgözött, hogy százak hallgatják egy teremben, mert fontos a szava. Fontos ő maga, és az, hogy artikulálja identitását - ezzel példát mutatva a keresőknek. Azoknak, akik nem mernek, tudnak, akarnak kapcsolódni népcsoportjukhoz.) Szóval hallottam én ezekről az ünne...