Ugrás a fő tartalomra

Fogadó óra

Szégyen ül rajtam, olyan tükröt tartott. Mert Magyarországon ugye tradícionálisan valami olyanra használjuk az iskolai fogadóórákat, hogy mi,  a suliból kirekesztett, ám  a gyermek fölött diszponáló szülők jól összedugjuk a fejünket az oktatóval, akiről hirtelen felindulásunkban (vagy néha jó okkal) feltételezzük, hogy szintén látója gyermekünknek, és megbeszéljük, elpanaszoljuk, megdicsérjük, tervet szövünk.

A képen a minden suli előtt ott előtt álló üzenőtábla látható. Az Allendale történetesen Z. iskolája

Itt úgy néz ki a meet the teacher day a Junior high schoolban, hogy a gyermek megfogja a kezét a szülőnek, végigvezeti az iskolán. A tantermekben várakozik egy-egy tanár, akihez a terem tartozik. A terem az "övé", abban az értelemben, hogy ha tíz éve tanít a suliban, akkor tíz éve rendezgeti, formálja saját képére, mert minden napját ott tölti, az osztályok vonulnak minden órában az ő birodalmába. Nálunk fordított a logika, ami egy élhető suliban, ahol a gyerekek magukénak tudják érezni a termet, talán jobb verzió. Szóval a tanár várakozik, esetleg egy-egy bemutatkozó prezentációt is kivetít magáról, a gyerek és a szülő belép hozzá.

A tanár a köszöntés - bemutatkozás után rögtön a gyerekhez fordul, és elkezd vele beszélgetni: Hogy érzed magad, vannak-e már barátaid, mire van szükséged tőlem? Kérdezz akár órán kívül is! Egyébként mióta vagy itt? És jaj, hát Magyarország... Közben megdicséri az angolját, biztatja. Vele beszél, mindkettőnk felé fordulva. Ha okoskodáshoz szokott szülőként kérdezek vagy felvetek valamit, ő szigorúan kettőnknek válaszol. Így az angol felzárkoztató tanár kifejezetten gyermeki vagy legalábbis hármunk döntéseként kezeli, hogy Z.átmenne-e inkább a francia csoportba, a termi tanár pedig kettőnkön keresztül üzent az otthoni kollégáknak (!) elképedve, hogy milyen jól tud Z. angolul. A zenetanár, akihez csak azért mentünk be, mert tudni akartuk, hogy lehet-e jelentkezni a zenekarba, nem ismerte Z-t. Vele két mondatot váltottunk a lehetőségekről, de gyorsan felírta egy első látásra tuti elveszésre ítélt cetlire a nevét, aki öt nap múlva 3D nyomtatás óra helyett már a bandbe járt. És mindez néhány percben, határozottan és jó érzékkel lekerekített villámbeszélgetésekben zajlik.

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, és lehet, hogy a történet alapvetően rólam szól, minden esetre elszégyelltem magam. Hogy ha nekem, véletlenül valaha is eszembe jutott volna ez a forma - amit erősen kétlek - akkor is max valami jópofizós, a gyerek feje fölött összekacsintós verzóig merészkedett volna el a képzeletem. Brrrrrrr. De ciki.

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Ma is és ma is és

ma is kapom. Asszem sikerült valami kávéfőzőgép gyártósor mellé keverednem. Mert ugye azt hittem, hogy akkor így július utolsó haramda táján már csak megírom könnyes szemmel, hogy igen, augusztus 11-én én a lányokkal végleg, Balázs 12-én két hétre haza. Hogy hahó, Zsófi; hahó, Gergő, lebegtettük,  mellébeszéltünk amíg lehetett, de most már tuti, újra kell a kecónk. Bocs.    És persze, megírhatom, és könnyezhetek is akár örömömben akár bánatomban, és búcsúzkodhatnék és öltöztethetném díszbe a szívem,  de akkor a kávéfőzők - mint valami idióta rajzfilmben - mind a földön landolnának.  Mert ugye még igen, végigviszem a csoportom, és elmegyek helyettesíteni is néhány órát. És jaj, még legalább kétszer három óra kell hetente hogy a cikket megírjuk Jannel. De az ékszerkészítő nőhöz is be kéne ugrani egy fél napra, és az öregúrral is tervben van még egy evezés. Igen, az antiabelizmus workshopra is elmegyek és utána beülünk valahova Juleennel. Szabadtéri kürtőskalácssü...
Megjegyzés küldése
További információk

Medvespay újratöltve

Amikor majd 10 hónapja élcelődve festettem le nektek a medvesprayt fegyverként magam elé szegező önmagam képét, még nem tudtam. Még fel sem merült bennem. Hogy az volt az első szükséges lépés a mentalizálásban ahhoz, hogy végül családomat védő amazonként - kezemben a sprayvel rójam egy teljes héten át a kilométereket a Sziklás hegységben. Mert ugye addig, hogy tenmagam is elhigyjem, hogy igen, képes vagyok használni a fegyvert, idő kell. Az első napon, amint ehhez a csodához bandukoltunk,  Grassi lakes az első szembe jövő turista kezében spay volt. A másodikéban is. A harmadiknak nem volt karja. Nem viccelek. (Mármint de, mert nyilván nem itt veszítette el szegény a fél karját, de nagyon abszurd volt.) No, ennek a fele sem tréfa, gondoltam magamban, és zsebembe tettem a sprayt, aminek a megvásárlásához egyébként, akárcsak a fegyvervásárlásnál, rögzítik az adataidat a boltban. A csinos kis sárga medvecsengővel (vö: első kép a nadrágomon) pedig bőszen harangoztunk. A Kempingben figy...
Megjegyzés küldése
További információk

A Másik oldal

Szóval az öregúr fia, a kisöregúr (68), aki Costa Ricában lakik a COVID óta, mert ott nem volt kijárási tilalom, ellenben szabadon kenuzhatott a krokodilok között mindvégig, most néhány hónapja Edmontonban van, és maga is eljött az öregúr másik gyerekének a házába, aki 69 évesen vagányan wakeboardozik (=motorcsónak vetette hullámokon szörfözik kötél nélkül) a kert aljában megbúvó tavon, és bár a pasijának nem olyan motorcsónakja van, amit direkt erre a célra veti e sporthoz a hullámokat, 5 percig simán siklik esés nélkül a házilag beépített hullámvetőn. Meg eljöttek a gyerekkori barátaik is a partira. Kenuzás, vízideszka, sasfészek-lesés, grillezés, kürtőskalács. Ez volt a progi. És akkor én, az asztalnál a baráti házaspár kérdésére az idegennyelv csalfa védőbúrája alatt ücsörögve kiböktem: bejártam az egyetemre indigenous studiest tanulgatni. Néma csend. Pengévé feszülő szájak, a házaspár keresi egymás tekintetét. A nő nyel egyet, majd összeszedi magát és igyekszik hangsúlyával to...
Megjegyzés küldése
További információk