ma is kaptam egy kávéfőzőt

Ott vannak ugye az ultrák. Tombolnak, verik a mellüket (egymást és másokat) valami furcsa, számomra nem értelmezhető izéérét. (Sportklub? Identitás? Közösség erősítése?). Minden esetre felhúzott orral szemléltem őket odahaza, már ha bármi kapcsolatba is kerültem velük. (Mondjuk amikor anyuéktól hazafelé menet autóval az Üllői úton pont a kellő időben haladtam el a Fradi stadion mellett.) No, erre idejövök, és hol találom magam? Na hol? Oilers meccseken a Rogers Arénában.  Na nem igazin mert az megfizethetetlen, hanem közösségi szurkoláson, ahol a stadion megtelik a népekkel, hogy a meccset kivetítőn követve magukból kikelve üvölthessék: Let's go, Oilers! És bezony, bezony, néha én is elnyomok egy L et's go Oilers -t. És az Olajosok mennek. Mit mennek, repesztenek, nem babra megy a játék a Stanley kupát nem viheti el e viharos időkben amerikai csapat.   Ez a mém az egész országot elárasztotta: az amerikai réti sas fölött győzedelmeskedő kanadai lúd (amivel tényleg tele va...

 Amikor Heatheréknél Jávorszarvas a konyhádban-t játszottunk, istenien szórakoztunk. A játék lényege, hogy az az átkos Moose bárhol kiköthet a lakásodban: kotorhat a hűtődben, a dunnyád alatt találhatod, de simán lehet, hogy magára húzta a zuhanykabin ajtaját. Szóval jobban jársz, ha mindent zársz magad mögött, mert bárhol meglephet. A játék képtelensége önmagában örömet okozott.  Aztán  tegnap Lencsi azzal fogadott, hogy van egy aMOOSing storyja. ott van, csak a fényviszonyok... A fotó a suli mellett készült. Éjszaka jöhetett be a város közepére szegény pára, ahonnan aztán moccani sem mert. Egyébként februárban a CBC news tényleg tudósított arról , hogy mi a teendő, ha bekopogtat.

igazán nem számítottam. A hétvégén ugyanis köszönhetően egy emberjogi szervezetnek, ahova anno önkéntesként jelentkeztem, de akiktől immár hamarosan munkát kapok, Montreálban voltam. 6 óra repülőút. Stratégiailag fontos város, a csatornája a tengert egészen a Nagy Tavakkal köti össze. A francia telepeseknek hallatlan szerencséjük volt, hogy mire letelepedtek a bennszülöttek elszeleltek (sic!).  Ennek köszönhetően négyünk közül én térhettem legelőször vissza Európába. És igen, az első kutyagumira összeugrott a gyomrom. És félreértés ne essék, nem a kakitörölgetés emléke repesztette meg a szívem, hanem mindaz, ami lehetővé teszi ezt a semmivel nem keverhető, a hirtelen elpuhuló-lágyuló-barnuló lépést. Mert ugye, ahhoz, hogy ez megtörténhessen, kutyát sétáltató emberek kellenek. És számukra, elhelyezkedésükre és szélességükre nézvést olyan utcaszerkezet, amely növeli az esélyét, hogy a 4+2 láb után haladó 2 láb pontosan  a megfelelő helyre lépjen . Azaz, hogy ne legyek ilyen eni...