ma is kaptam egy kávéfőzőt

Igen, jól olvastad. Pú. Szél. Január óta három workshopon vettem részt, diákokkal, testi fogyatékkal élőkkel és indigenous mesélőkkel. És igen, mindhárom esetben szóba került. Már az elsőn is megrökönyödtem, de még nem tartottam említésre méltónak. A másodikat már elmeséltem a családnak. A harmadiknál eljött az ideje, hogy veletek is megosszam.  Tulajdonképpen prűdségem, neveltetésem, kultúrám ágálása ellenére állok most elétek. De kezdjük az elején.  Az első esetben még magyarázható volt. Improvizációs kurzust tartott többnyire pszichológus szakos egyetemistáknak egy foglalkozására nézvést bohóc (igen, igazi bohóc!) . Egy bonyolult bemelegítő játéknál az volt a feladat, hogy különböző módokon adjuk át egymásnak a szót. Azt, hogy miképpen, mindig a tanár / bohóc határozta meg. Nos, egy ponton terpeszbe állt, elkezdett leguggolni, miközben félreérthetetlen hangot adott a szájával. A játék természetéből adódóan ezt minden diáknak többször meg kellett ismételnie.Tulajdonképpen vi...

Minden áldott reggel, ahogy ötóra tájban (hogy a rossebegyemeg) kinyílik a szemem, azonnal  az ablakhoz lépek. Félretolom a lamellákat, hogy konstatáljam a hóhelyzetet. Hogy esik-e valami, és az vajon értelmezhető mennyiségű-e. Ha nem esett semmi, akkor az a nap, vagy legalábbis az elkövetkezendő két perce, a kutyáké. A probléma csak ott van, hogy felfigyeltem arra a tényre, hogy 8,5 cm alatt semmi nek minősítem a helyzetet, 8,5 és 10 között egy ezaminimum szalad ki belőlem, 10 cm fölött kezd el remény ülni a szívembe, hogy akkor most már talán 40 cm is esik majd. Ami pedig nem. Sosem.  És az van, hogy kilestem, hogy L. is pontosan ugyanígy jár el: kezei és orra az üvegre cuppannak reggelente, majd mérhetetlen csalódottság ül az arcán 10 cm alatt. Ma reggel azonban megtört a jég. Mindketten éreztük, hogy erre már a kritikusok sem tudnának semmit mondani a páholyból, L. megállpította, hogy szintugrás történt, mert már nincs mihez mérni a hótömeg növekedését, minden mérce hó ala...